Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

Bevezetés

mint a szükségszerűen pontatlan megfigyelés, a felejtés, a múlt verbális felidézésének elkerülhetetlen tökéletlensége és frazeológiai determináltsága, hanem a kényszer, amellyel az elbeszélő mindenkor igyekszik megfelelni a vele szemben támasztott (hatalmi vagy társadalmi) elvárásoknak, igyekszik történetét — éppen a hitelesség érdekében - az általánosan ismertnek tudotthoz igazítani. Ahogy Gyáni észrevette: a rendszerváltozás idején keletkezett, következésképpen az ötvenhatot új nézőpontból, forradalomként és szabadságharcként látó és láttató visszaemlékezések feltűnően hasonlítanak, olykor szóhasználati egyezéseket mutatnak a megtorlás idején jegyzőkönyvekben rögzített beszámolókkal, vagyis az ötvenhe- tes történetekkel. Ebben annak megerősítését látja, hogy „az elbeszélő emlékező elbeszélése egy korábban megformált történet puszta megismétlése vagy átdolgozása, alapjában véve tehát felidézett elbeszélés”.21

Édesapjának perére és visszaemlékezésére alapozott tézise szerint „ötvenhat történeti (történetírói) elbeszélhetősége a megtorlás eseménysorától függ”.22 Tanulmányában azonban két további következtetés is benne rejlik. Az egyik szerint az emlékezet nem az átélt eseményt őrzi meg, hanem az arról nem sokkal megtörténte után (önként vagy kényszer hatására) előadott történetet. A másik szerint pedig a periratok hiteles lenyomatai az ötvenhatos történeteknek, hiszen azokat igazolják a később, kényszer nélkül (pontosabban más, ellentétes irányú késztetés alatt) született, a múltban történtek hiteles feltárását ígérő szövegek. Az utóbbi években azonban több olyan munka is megjelent, amelyek alkalmasak kérdőjelet tenni ez utóbbi következtetésem mögé. 2007-ben Kiss Réka és M. Kiss Sándor nyomozta újra Tóth Ilona és társainak perét, és arra jutottak, hogy ott, akkor és úgy nem történhetett gyilkosság a Domonkos utcai23 kisegítő kórházban, vagyis a kutatás rendelkezésére álló iratok nem bizonyítják Tóth Ilona bűnösségét akkor sem, ha ő maga azt mindvégig elismerte.24 M. Kissék tehát azt állítják, hogy az ítéletben rögzített történet nem az ötvenhatban történtek elbeszélése, hanem konfabuláció, az 1956-ban történtektől legalább részben független ötvenhetes történet. Ezzel pedig nem csupán az adott perről mondtak véleményt, hanem — kimondatlanul - egy rendszerváltozás után keletkezett visszaemlékezésről is. Tóth Ilonáék pertársa, Molnár József ugyanis 1992-ben a per irataiban rögzítettel lénye21 Gyáni, 2008, 278.

22 Gyáni, 2008, 280.

23 A hivatalos neve már 1956-ban is Cházár András utca volt, de az egyszerűség és közérthetőség kedvéért megtartom azt az elnevezést, amelyet a per szereplői és a történet kutatói egyaránt használtak.

24 Kiss-M. Kiss, 2007,494.

16