Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
Bevezetés
illető felfogását” tükröző - elbeszélései. Az ő ötvenhatos történeteik, amelyeknek csupán „értelmét és irányát” változtatták meg „a megtorló hatalom képviselői”. Mivel a „koncepcionális keret” a rendszerváltozás idején szétrepedt, így viszonylag könnyen lefejthető az elbeszélésekről, azok tehát visszakapják eredeti „értelmüket és irányukat”. Az utóbbi években azonban ketten is kétségbe vonták, lehetséges-e az addig alkalmazott módon rekonstruálni az ötvenhetes történetekből ötvenhat történetét. Takács Tibor szerint kétséges, hogy lehet-e „1956 tényeinek tekinteni az 1957- ben (1958-ban stb.) »feltárt« tényeket”.12 Takács lényegében megismételte azt, amiben a megtorlás kutatói addig is egyetértettek: a megtorlás feladata nem a forradalom történéseinek feltárása, „hanem egy prekoncepció igazolása” volt.13 Márpedig ha az ötvenhatos történetek egy prekoncepcióhoz igazítva kerültek az iratokba (és zömében csak azok kerültek be, amelyek a prekoncepciót igazolták), akkor azok ténylegesen már nem ötvenhat, hanem ötvenhét történetei. Takács szerint ötvenhatnak csak azok a történetei írhatók meg, amelyeket a megtorlás a maga specifikus - megtorló, legitimáló és stabilizáló - szempontjai szerint kiválasztott, és igényeinek megfelelően átalakított. A megrajzolható kép tehát szükségszerűen hiányos lesz, méghozzá a megtorlás aktorainak szempontjai szerint hiányos, miközben a feltárható részletek is magukon viselik átörökítőik akaratát és szándékait. Eszerint a megtorlás iratai nem ötvenhat történeteit tartalmazzák, hanem ellenkezőleg: mindössze azt jelölik ki, hogy az adott eseménnyel vagy személlyel kapcsolatban milyen történeteket nem lehet elmondani.14 Ehhez 2010- ben még azt tette hozzá, hogy a megtorlás aktorai (akiket, miként én is, a keletkezett jegyzőkönyvek társszerzőinek tart) „nem a valóság egészét, hanem a bűn- cselekmények valóságát kívánták feltárni”.15 Megerősítette tehát korábbi állítását, hogy a periratokból nem ismerhető meg az, ami 1956-ban történt, de nem vonta kétségbe, hogy a perekben ránk hagyott ötvenhetes történetek az ötvenhatban történteket igyekeznek elbeszélni, amennyire ezt az emlékezet működési törvényei, valamint az emlékek felidézésének körülményei általában és konkrétan lehetővé teszik. Először Eörsi Lászlónak a Köztársaság téri eseményeket tárgyaló könyvéről írt bírálatomban próbáltam rámutatni, milyen veszélyeket rejt a megtorlás iratai12 Takács, 2008, 353. 13 Takács, 2008, 360. 14 Takács, 2008, 361. 15 Takács, 2010.; Lásd még: Szakolczai, 2011a, 23. 14
