Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
Bevezetés
megtorlás iratainak értékelésében és kezelésében attól függően, hogy azok tárgyai vagy eszközei a kutatásnak. A megtorlás kutatói (Kahler Frigyes, Zinner Tibor, magam és mások) egyöntetűen úgy látják, hogy a büntetőeljárásoknak nem az 1956-ban történtek rekonstruálása, nem az ötvenhatos történetek megörökítése, nem a történeti tényfeltárás, hanem a hatalom utasításainak végrehajtása, az ellen- forradalomról adott értékelésének és magyarázatának - elsőként és elsődlegesként az MSZMP IKB decemberi határozatának - utólagos igazolása, valamint a megtorlás és az elrettentés volt a feladatuk. Behatóan tárgyalták, hogy a hatalom politikai elvárásainak és szempontjainak való megfelelés szüksége miképp befolyásolta, sőt határozta meg az ítélkezést általában, de legfeljebb alkalmilag érintették azt a kérdést, hogy az eljárásokban feltárt tényállás, az ötvenhetes történet9 miképp viszonyul az ötvenhatoshoz. Ezt a feladatot az egyes pereket vizsgáló történészek, valamint jogászok, jogtörténészek, történész-levéltárosok végezték el (Borvendég Zsuzsanna, Gál Éva, Jobbágyi Gábor, Kahler Frigyes, Kiss Réka, M. Kiss Sándor, Tyekvicska Árpád és e sorok szerzője), egyaránt arra az eredményre jutva, hogy az ötvenhetes történet vagy szinte felismerhetetlenné torzítása az ötvenhatosnak, vagy teljességgel konfabulált - tehát mindenképpen hamis. A forradalom történetének kutatói azonban úgy tekintenek a periratokban megőrzött kényszeremlékezésekre, mint amelyeket elég az ellenforradalmi kontextusból kivenni, a nyilvánvaló torzításoktól megszabadítani, hogy az általánosan szükséges forráskritikával alkalmasak legyenek ötvenhat történeti rekonstrukciójára. Gyáni szerint ötvenhat története egyenesen elválaszthatatlan annak megtorláskori elbeszéléseitől, ezért célszerű a kettőt „két, szorosan összetartozó entitásnak” tekinteni, mivel „a forradalom és a megtorlása inherens kapcsolatban áll egymással”.10 Úgy látja, hogy a rendőrségi vizsgálat, majd a tárgyalás során az eljárás alá vontak „saját ötvenhatos történeteiket” mondták el, csak „az torzítja el vagy változtatja meg főként történeteik értelmét és irányát, hogy olyan koncepcionális keretbe gyömöszölik a vádlottak beszámolóikat, olyan, kizárólag a vád szempontjából perdöntő megfontolásokra helyeztetik velük a hangsúlyt, melyek a bűnelkövetés tényét hivatottak igazolni”.11 Szerinte tehát a jegyzőkönyvekben rögzített emlékezések (leszámítva „az emlékezés csalóka valóságképét”, töredezettségét és speciális perspektíváját) a vádlottak saját - jóllehet általában irányított és kikényszerített, „a forradalmat eltipró hatalmi elit elképzeléseit, ötvenhatot 9 Noha ötvenhatos ügyben még 1967-ben is született ítélet, az ítéletekbe emelt ellenforradalmi konfabulációkat ötvenhetes történeteknek nevezem. 10 Gyáni, 2008,275,278. 11 Gyáni, 2008, 274. A következő idézetek is innen. 13
