Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

2. Leszámolások - 2.4. A bíró és a történész (A Sofri-ügy, egy olasz eset)

okát és mikéntjét.306 Ha a bíró nem előhívja a tanúból vallomását, hanem befolyásolja, belezavarja vagy fenyegetőleg lép fel vele szemben, esetleg szájába adja a megfelelő vallomást.307 Ha a cselekmény egy-egy részletének idejét vagy időtartamát aszerint és úgy alakítják, hogy az az éppen napirenden lévő körülményeknek feleljen meg.308 Ha az eljárásban konstruált cselekmény valószerűtlen elemeket tartalmaz.309 Végül Ginzburg nagy gondot fordított néhány apró, látszólag érdektelen részlet bírósági rekonstruálásának ellenmondására és hiányosságaira, amelyek szerinte alkalmasak bizonyítani a rekonstrukció téves vagy hamis voltát.310 Mert a konkrét részletekben lehet leginkább tetten érni a hamisságot; mert a véletlenek, esetlegesnek tűnő részletek megbízhatóbban utalnak a valóban történtekre, mint a történet magjára utaló nyomok. Ahol pedig nincsenek nyomok, ahol rés van a ránk maradt bizonyításban, azokat logikai eszközökkel szükséges kitölteni.

Ginzburg többször hivatkozik a bíró és a történész közötti párhuzamokra. Szerinte mindkettő abban a meggyőződésben végzi munkáját, hogy szakmája szabályainak betartásával, a rendelkezésre álló dokumentumok szakszerű felhasználásával a múlt leírható, az igazság megragadható.311 Nem ért egyet azzal a nézettel, hogy a forrás csak önmaga megismeréséhez nyújt segítséget, ellenkezőleg, azt állítja, hogy amennyiben a történész - vagy a bíró — túl tud lépni azon a naiv elképzelésen, hogy a forrás tükrözi a valóságot, és képes annak megfejtésére,312 akkor „képes az adott szabályok betartásával bizonyítani, hogy x y-t cselekedte, ahol x egyaránt jelölheti egy történelmi esemény (bárha névtelen) főszereplőjét vagy egy büntetőeljárás alá vont személyt; y pedig bármilyen akciót”.313 És különösen fontosnak tartja, hogy az egyes esetek vizsgálata ne korlátozódjon a konkrét dolognak a vizsgálatára, hanem mindig legyen figyelemmel a szereplőkre és a szituációra: a tágabb kontextusra. Egy történész állíthatja, hogy ha tíz emlékező ír le egy eseményt, azok mégsem állnak össze egyetlen történetté, hanem annak különálló beszámolói, prezentációi maradnak: nem az derül ki belőlük, hogy mi történt, hanem hogy egyesek hogyan láttak valamit. Ezt a bíró nem teheti, neki a különböző vallomásokból kétségbevonhatatlan eredményre kell jutnia, egyetlen

306 Ginzburg, 2002, 48.

307 Ginzburg, 2002, 49, 82-87, 169.

308 Ginzburg, 2002, 27, 32.

309 Ginzburg, 2002, 33, 34, 77, 141, 177.

310 Ginzburg, 2002, 75-80, 148-154.

311 Ginzburg, 2002, 17.

312 Ginzburg, 2002, 16-20.

313 Ginzburg, 2002, 110.

88