Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
2. Leszámolások - 2.2. A párthatározat igazolása (Brusznyai Árpád és társainak pere)
függetlenül attól, hogy az eljárásban feltárt tényállás megfelelt-e a történeti valóságnak. Egyébként nem felelt meg. A súlyos ítélet érdekében hamis tényállást konstruáltak, a vádlottak szerepét és cselekményeit alig felismerhetővé torzították, kiszakították az ötvenhatos valóságból. Kahler szerint Brusznyai „végtelenül naiv” volt, mert hitt abban, hogy „a vizsgálat valóban arra kíváncsi, mi történt Veszprém megyében”.223 Mivel az ügyészség és a bíróság csak elvétve folytatott pótnyomozást, ez azt jelenti, hogy az eljárás tárgyát az képezte, amit az ávó feltárt: az ítéletben rögzített tényállás legfeljebb árnyalatokban különbözhetett attól. Ha pedig a rendőrségi és az arra épülő bírósági szaknak nem a történtek rekonstrukciója volt a célja, akkor csak fokozott óvatossággal és körültekintéssel lehet a periratokat ötvenhat történelmi forrásaként használni, különösen, ha a forradalom céljának nem, vagy nem kizárólag azt tekintjük, ami a decemberi párthatározatban áll: a munkáshatalom megdöntését, a szocialista vívmányok megsemmisítését stb. Kahler szerint a megtorlás általános és fő célja volt a decemberi párthatározat igazolása, amit a párt egyidejű értékelése szerint el is értek. Az MSZMP KB Adminisztratív Osztálya vezetőjének, Kaszás Ferencnek a megtorlást felügyelő Marosán György részére írt feljegyzése megállapította: „az ellenforradalmi perek anyagai minden vonatkozásban alátámasztják pártunk értékelését az ellenforradalomról.”224 Ha példákkal alátámasztott állítását komolyan vesszük, és nem pusztán pártos lózungnak, akkor logikailag két eset lehetséges: vagy az IKB adott 1956 decemberében szabatos értékelést az október-novemberben történtekről, ami az ahhoz nélkülözhetetlenül szükséges idő és információk híján nyilván lehetetlen, vagy a pereket és az azokat előkészítő rendőrségi vizsgálatokat irányították úgy, hogy a büntetőeljárások (bárha manipulativ) összegzése megengedjen ilyen következtetést. Kahler e könyve is megerősíti, hogy a megtorlás eljárásait, miként az ötvenes évek pereit, az alkotmányban rögzített állampolgári jogegyenlőség tiszteletben tartása helyett a származási és társadalmi különbségek - a két kor azonos szóhasználata szerint: az osztályszempontok - elsődlegessége határozta meg.225 A vallomásokat tehát az eljáráson kívüli szempontok alapján értékelték. Ennek szembetűnő példájaként említi Kána Lőrinc vezérőrnagy tanúvallomását, amelyet a bíróság egymagában hitelesebbnek tekintett négy vádlott és két tanú lényegileg egybehangzó vallomásánál. A vitatott kérdés az volt, hogy november 3-án a 223 Kahler, 2001, 138. 224 Kahler, 2001, 62. A teljes szöveget közli: Horváth I. és mások, 1992, 647-656. 225 Kahler, 2001, 66. 69