Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
2. Leszámolások - 2.1. Egy őrnagy a kádári körmenetben (Pálinkás Antal és társainak pere)
A boszorkányságról (kézenfekvő tény, de nem árt elismételni) kizárólag dé- monológusoktól, bíróktól, inkvizítorok- tól származó vagy általuk megrostált, ellenséges beszámolók maradtak ránk. A vádlottak hangja fojtottan, akadozva, eltorzulva, sok esetben pedig egyáltalán nem jut el a fülünkig. Ez teszi fontossá - annak szemében, aki nem elégszik meg azzal, hogy újra csak a győztesek szempontjából írja meg a történelmet - az anomáliákat, a dokumentumok kemény kérgén néha (nagyon ritkán) nyíló repedéseket. "m 2. Leszámolások 2.1. Egy őrnagy a kádári körmenetben (Pálinkás Antal és társainak pere) Elsőként Tyekvicska Árpád vette alapos, új vizsgálat alá a megtorlás egyik eljárását. Elsődleges célja nem az 1956-ban, hanem az 1957-ben történtek feltárása volt. Nem az érdekelte elsősorban, hogy mi történt Rétságon, ahol Pálinkás Antal ezrede állomásozott, és Felsőpetényben, ahol Mindszenty Józsefet tartották házi őrizetben, hanem hogy Pálinkás őrnagy és tiszttársai miként lettek tárgyaivá a megtorlásnak; személyük és ötvenhatos cselekményük mivé torzult 1957-ben. Ezt tükrözik a könyv arányai: a nagyobbik rész a per előkészítését és megrendezését tárgyalja, ehhez írt bevezetőnek tekinthető a főszereplőket és a vád tárgyává tett cselekmények fő vonalait bemutató első három fejezet. A könyv írása idején még kísérlet sem történt a forradalom és szabadságharc történetének a rendszerváltozás után hozzáférhetővé vált forrásokat felhasználó megírására (az 1956-os Intézet 1991-ben megjelent munkája193 194 nem annyira új források alapján, mint inkább új szemlélettel íródott), tehát az ötvenhetes történet 193 Ginzburg, 2003a, 20. 194 Litván, 1991. 59