Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
Életrajzi adatok
néhány napra átköltözött egy nőismerőséhez, majd amikor újraindult a közlekedés, 13-án hazautazott Győrbe. 1957. szeptemberben a Toracz-ügyben beidézték tanúkihallgatásra, akkor vették őrizetbe. A katonai bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte. 1959-ben amnesztiával szabadult. Polgár Erzsébet egyes vallomásai alapján ő lehetett „Kopasz”, aki Fehér Károllyal bevitte a Domonkos utcai kórházba Kollár Istvánt. A Toracz-ügyben fel sem merült, hogy köze lett volna Kollár megöléséhez. Nincs nyoma, hogy a Tóth Ilona-perben kihallgatták volna. Csizmadia István (1939, ipari tanuló) Rendőrségi vallomása szerint november 4-étől néhány napig részt vett a fegyveres harcban, majd Tóth Ilona felvette betegként a Domonkos utcai kisegítő kórházba. Alkalmanként részt vett röplapok terjesztésében. November 20-án őrizetbe vették. Kétszer kihallgatták, majd a vizsgálat lezárásakor szabadlábra helyezték. A tárgyaláson tanúskodnia sem kellett. Csontos Erzsébet (1930, foglalkozás nélküli) 1956 előtt többször elítélték, utoljára közveszélyes munkakerülés, sikkasztás és lopás vádjával. November 1-jén Kanász Annával együtt szabadult a baracskai büntetés-végrehajtási munkahelyről. Budapesten csatlakozott a Baross téri nemzetőrséghez, november 4-én követte annak parancsnokát, Nickelsburg Lászlót, akivel több vallomás szerint közelebbi kapcsolatba került, a Péterfy Sándor Utcai Kórházba. A Péterfyben tartott nagy razzia után vált aktívvá: magát - valótlanul - Angyal és Király Béla megbízottjának mondva több helyszínen szervezte és irányította az ellenállást, szervezett különböző csoportokat, támogatta azok kapcsolatát már emigrált felkelőkkel. Akikkel kapcsolatba került - Békési Béláék a II. sz. Női Klinikán, Péch Gézáék a Péterfy Sándor Utcai Kórházban, illetve az Élünket kiadó és terjesztő társaság -, mind lebuktak. December végén elhagyta az országot, és már januárban beutazó vízumot kapott Nagy-Britanniába. Többen látni vélték a Tóth Ilona-per tárgyalásán, és több ügynök is jelentett arról, hogy 1957-ben látta Budapesten. 574