Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
1. Számadás a leszámolásról - 1.4. A megtorlás rendszere
meghosszabbításának formális engedélyezésében, a politikai rendőrségen készült vádirat átvételében és a tárgyaláson a vádképviseletben. Hogy a megtorlás egész rendszere mennyire törvénytelen volt, azt azzal is demonstrálta, hogy bírák és ügyészek serege mondott le részint tiltakozásul, részint azért, mert más lehetősége nem maradt arra, hogy ne váljon tettestárssá a törvénytelenségek, vagyis bűncselekmények elkövetésében. Helyüket részben olyanok foglalták el, akik már az ötvenes években bizonyították rátermettségüket.152 A párt akarata érvényesítésének a megtartott ávósok mellett a népbírák voltak a legfontosabb eszközei. Zinner számos esetet idézett arra, hogy politikai kapcsolataik révén miként tartották nyomás alatt a szakbírákat, és miként jelentették fel őket különböző pártfórumokon, ha véleményük szerint nem megfelelően (osztály)harcos ítéleteket hoztak, mennyire próbálta rajtuk keresztül is érvényesíteni akaratát a pártvezetés.153 A népbírák hatása, befolyásuk az ítélkezésre két szempontból is kiemelkedően fontos volt. A Domokos József, a Legfelsőbb Bíróság balos és szektás elnöke által balosnak és szektásnak mondott népbírák- nak154 nagy szerepük volt abban, hogy a népbírósági tárgyalások méltó utódaik lettek a klasszikus ötvenes évek tárgyalásnak aligha nevezhető procedúráinak. A vádlottaknak hasonlóan ellenséges, gyűlölködő környezetben, hasonlóan megfélemlített és megalázott helyzetben kellett megpróbálniuk küzdeni a vádak ellen, mint elődeiknek. Másfelől pedig a laikusok túlsúlya - ha ez egyáltalán lehetséges volt - tovább apasztotta az igazságszolgáltatás színvonalát, miközben ellenkezett az egyetemesen elfogadott jogi normával.155 De a népbírák nem elégedtek meg azzal, hogy a szakbíróktól átvegyék az ítélkezést, beleszóltak az ügyészség munkájába is. Kifogásolták a nem eléggé harcosnak tartott vádképviseletet, és személyében támadták a Legfőbb Ügyészségen dolgozó Radó Ilonát, mint aki menti a vádlottakat. Általánosságban pedig helytelenítették, hogy „a vezető politikusok nem kerülnek bíróság elé”.156 Noha Zinner a rendszert vizsgálta, jelezte azt is, milyen nehézségei vannak a periratok ötvenhat forrásaként való használatának. Idézi az MSZMP Adminisztratív osztályán készült feljegyzést, amely szerint „nyomozóink egy része a nyomozás során csak a beismerő vallomások kiszedésére megy rá, és kevés gondot fordít a bizonyítékok körültekintő beszerzésére. Ugyancsak helytelen, ha a nyomozók 152 Zinner, 2001, 114, 173, 179, 180, 186, 193. 153 Zinner, 2001, 150, 153, 155, 156, 302. 154 Zinner, 2001, 157. 155 Zinner, 2001, 143, 145. 156 Zinner, 2001, 153, 156. 51
