Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.9. A corpus delicti feltalálása
A holttest december 3-ára virradóan történt átszállítását valószínűsíti Gyöngyösi Miklós vallomásának egy olyan eleme, ami látszólag éppen bűnösségük bizonyítéka. Gyöngyösi ugyanis még a Domonkos utcában „megtalált” holttest kihantolása előtt arról is vallomást tett, hogy az áldozat mellé elásták annak aktatáskáját, amelyet a kihantoláskor megtaláltak. A táska megtalálását fontos bizonyítéknak tekintették, vagyis a holttesttel együtt történt elásását rendkívüli, nem szokványos cselekedetnek, ami felveti a kérdést: miért ásták volna el Tóth Ilonáék. (Amúgy a táska kizárólag a vádlottak temetésről tett vallomásaiban szerepel, de mintha nem is létezett volna, amikor Kollárt bevitték a Domonkosba, majd ott kihallgatták, pofozták stb. Korábban volt róla szó, hogy Molnár úgy emlékezett, Kollárnál nem volt táska, és sem az exhumálásról, sem a boncolásról felvett irat nem bizonyítja, hogy az a holttest mellett lett volna.) M. Kissék szerint Kollár húga a táskát felismerte a bírósági tárgyaláson.1986 De ott nem ismerhette fel, mert betegségére hivatkozva nem jelent meg a bíróság előtt. Rendőrségi vallomása tartalmazza, hogy „vele volt az én tulajdonomat képező aktatáska”,1987 de annak nincs nyoma, hogy megmutatták volna neki, következésképpen annak sincs, hogy abban ráismert volna a sajátjára. Tehát nem lehet bizonyítottnak tekinteni, hogy a halott mellett az ő táskáját találták meg, mindössze azt, hogy az „alkalmazkodó emlékezetű” Polgár Erzsébet szerint november 18-án Kollárnál volt egy táska, és egyes jelek szerint a holttest mellé elásva is találtak egy táskát. Amennyiben a hullát december 3-án szállították át a Domonkos utcába, akkor az szorul magyarázatra, hogy ezt a fontos tárgyi bizonyítékra utalást miért csak Gyöngyösi vallomásába szerkesztették bele. Feltehetően azért, mert Tóth Ilona december 4-i vallomásában nem volt helye: aszerint ugyanis ő nem vett részt az áldozat eltemetésében, mindössze a sír kiásásánál volt jelen, amikor együtt őrködött Molnárral. A jegyzőkönyvvel Szentgáli legfőbb célját elérte, Tóth beismerő vallomást tett, méghozzá a bűncselekmény számos részletét „feltáró” beismerő vallomást. A főhadnagy vagy megfeledkezett a táskáról, vagy nem tartotta érdemesnek egy ilyen részlet miatt kockáztatni, hogy Tóth esetleg megtagadja a jegyzőkönyv aláírását. A hullát a december 4-i verzió szerint Gönczi, Gyöngyösi és Molnár vitte le, vagyis Tóthnak nem kellett tudnia, hogy a táskát elásták, következésképpen arról nem kellett vallomást tennie. A koncepció minden jel szerint sokáig nagyon rugalmas volt — a lényegtől eltekintve. A történet szálai úgy szövődtek, ahogy a vádlottak alakították a nekik feltett kérdések - esetleg a sugalma1986 Kiss-M. Kiss, 2007, 196. 1987 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Vári Andrásné f. jkv., 1956. december 20.; Kiss-M. Kiss, 2007, 260. 515
