Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.9. A corpus delicti feltalálása
nem hallották, tehát nem észrevételezhették. Ezzel szemben ő beleszólt vallomásaikba. Amikor például Palotás arról beszélt, hogy a csoportot két egyenruhás százados irányította, közbeszólt: „én nem láttam ott egyenruhás századost”.1807 Pedig az ő ügye szempontjából indifferens volt, hogy voltak-e ott katonatisztek, hogy azok voltak a parancsnokok, vagy Palotás. Anélkül ártott neki, hogy az változtatott volna saját cselekménye megítélésén. Végül a megtorlás eljárásaiban egészen rendkívüli módon két esetben is az ő vallomását fogadta el a bíróság az ellene valló tanúkkal szemben. Pedig a vitatott kérdések nem voltak jelentéktelenek: Horváthné szerint ő csak kísérő volt, amikor fegyveresek november 4-én rádióadót kerestek Szilágyi Ödönné lakásán, ellenben az asszony szerint vezetőként intézkedett, ő volt a leginkább ellenséges, falhoz állította, agyon akarta lőni.1808 És Horváthné - kevéssé valószert - vallomását a tanú ellenében elfogadva nem látta igazoltnak a bíróság, hogy fegyveres rablást követett el, amikor két társával elvitte egy trafik árukészletét. Bodnár Margit szerint Horváthné pisztolyt fogott rá, miközben a cigaretta átadására kényszerítette, míg két társának vállán volt a géppisztoly. Horváthné szerint „a tanú vallomása nem fedi a valóságot, mert amikor bementem az üzletbe, a pisztolyomból a tárat kivettem, a pisztolyt a fényképállványra, a tárat a zsebembe tettem”.1809 Nyitva hagyva a kérdést, hogy kifosztották a trafikot, vagy lefoglalták annak árukészletét, semmiképp sem életszerű, hogy közben kitárazta fegyverét, és üresen egy állványra tette, különös tekintettel a helyzet feszültségére: az üzlet előtt várakozók zúgolódtak, hogy Horváthnéék mindent elvisznek, lecsillapításuk érdekében az egyik fegyveres a levegőbe lőtt.1810 A vele szembeni kivételes bánásmódot indokolhatja, hogy ezzel jutalmazták társai bűnösségét bizonyító vallomását. Az „őszinte” vallomás nélkülözhetetlen elemének tekintette a bűntársak elleni tanúságot az inkvizíció1811 és a szovjet típusú bíráskodás is. Horváthné tehát semmiképp sem volt érdektelen tanú. Egyes vallomások - köztük saját vallomásai - szerint október 24-étől részt vett a felkelésben, november 4-én és utána harcolt a szovjetek ellen, vagyis volt mit jóvá- tennie. 1807 BFL, XXV.4.a. 3308/1957. Palotás József..., Palotás József és Horváth Sándomé tárgy, jkv., 1957. november 13. 1808 BFL, XXV.4.a. 3308/1957. Palotás József..., Szilágyi Ödönné tárgy, jkv., 1957. november 13. 1809 BFL, XXV.4.a. 3308/1957. Palotás József..., Bodnár Margit és Horváth Sándomé tárgy, jkv., 1957. november 13. 1810 BFL, XXV.4.a. 3308/1957. Palotás József..., Sombor Adolfhé tárgy, jkv., 1957. november 13. 1811 Kirsch, 2008, 70. 467
