Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.9. A corpus delicti feltalálása

Ságnak semmi nyoma, és a tetemről sem a razziázó közegeknek, sem a hadmérnöki karon nem beszélt.

M. Kissék kétszer is tárgyalják különös kijelentését. Először azt közük, hogy „vallomása visszhang nélkül maradt”, másodjára meghökkentőnek nevezik.1783 Pedig a vallomást fogadó csend fölöttébb beszédes. Fazekasné ugyanis nem meghökkentő, hanem elképesztő dolgot állított: vallomása szerint a rokonok és a tettesek által azonosított holttest mégsem a november 18-án meggyilkolt áldozat teteme. Kizárt ugyanis, hogy Kollár tetemét napokon át rejtegették a kórházban, mielőtt elásták, különös tekintettel a huszonegy karhatalmista november 19-20-i razziájára, amelynek során Gönczi „szökése” miatt alaposan átkutatták az épületet.1784 Mégse kérdezte meg senki Fazekasnétól, hogy állítását mire alapozza, mit tud az elföldelés körülményeiről, mit tud egy esetleges másik gyilkosságról, vagyis egy hivatalból üldözendő másik súlyos bűntényről. A vádlottak hallgatása érthető: őket kezdetben több gyilkosság elkövetésével vádolták, ezért nekik a „még egy gyilkosság történt” lehetett a vallomás legfontosabb, halálos veszedelmet jelentő mondata, ezért érdekükben állónak gondolhatták észrevétel nélkül hagyni. Tóth Ilona igyekezett is elterelni a figyelmet: a jegyzőkönyv szerint másról kezdett beszélni.1785 De hallgatott az ügyész és a tanácsvezető bíró is, noha egy érdektelen tanú részéről súlyos kifogás merült fel a tárgyalt bűntény áldozatának azonosításával szemben, illetve felmerült annak gyanúja, hogy még egy gyilkosság történt. Ha a történtek feltárása lett volna a feladatuk, ki kellett volna kérdezniük Fazekasnét. De nem az volt a cél, hanem a vádlottak elítélése. Azt pedig a kérdés boncolgatása inkább veszélyeztette, semmint segítette, ezért a vallomás „visszhang nélkül maradt”.

Egy tanú tehát azt állította, hogy a templomkertben kihantolt holttest nem azonos a vádlottak áldozatával, azt nem a gyilkosság idején temették oda. Eszerint valamikor november 20. és december 12. között, valahonnan valaki vagy valakik egy holttestet vittek a templomkertbe, és azt ott elrejtették.

1783 Kiss-M. Kiss, 2007, 94, 419.

1784 ÁBTL, 3.1.9. V-142621. Tóth Ilona..., Marosi Sándor százados jelentése, 1956. november 20.

1785 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. március 18. 225.; Kiss-M. Kiss, 2007, 426.

460