Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

1. Számadás a leszámolásról - 1.3. Fabrikált valóság

ötvenes évek eljárásaival állított lényegileg azonosnak, hanem a sztálini perek történelmi előzményének tekintett inkvizíciós eljárásokkal is.100 Ezért csak azokat a jegyzőkönyveket közölte, amelyek kapcsolódtak Bibó nyilvánosság elé szánt megnyilatkozásaihoz, vagyis a bennük fennmaradt állítások, történetek más, hiteles forrásokkal összevethetőek, igazolhatóak voltak. Eszerint Kenedi a megtorlás, illetve a korai Kádár-rendszer ismeretében a priori hamisnak tekinti mindazt, amit a jegyzőkönyvek tartalmaznak, és csak azt tartja ötvenhat történelmi forrásaként használható szövegnek, amit a periratokon kívüli, tőlük független, más dokumentumok igazolnak. Szerinte a periratoknak önmagukban nincs forrásértékük, legföljebb arra alkalmasak, hogy megerősítsék más, megbízható dokumentumokból nyert ismereteinket. Ebben az esetben pedig le kell mondani a peres iratok használatáról 1956 forrásaként minden olyan esetben, amikor nincs lehetőség más forrásokkal összevetve igazolni a bennük foglalt állításokat. De hogy a perekből mégis nyerhetők ötvenhatra vonatkozó érdemi információk, azt Kenedi inkvizíciós hasonlata jelzi. Mert noha látszólag ezek a megtorlás eljárásainál is hamisabb kényszervallomásokat tartalmazó iratok is csak keletkezésük korának lehetnek forrásai, és csak a boszorkányok üldözése tűnik megismerhetőnek belőlük, Carlo Ginzburg bebizonyította ennek ellenkezőjét, hogy segítségükkel mégis lehetséges bővíteni tudásunkat a boszorkánypereket megelőző múltról.101 (Egy másik könyvében a boszorkányperek kutatásából nyert tudása alapján leplezte le egy Olaszországban a nyolcvanas években megrendezett politikai per hamis voltát.102)

Kenedi annyira azonosnak tekintette az ötvenes évek és a megtorlás korának percsinálását, hogy az utóbbi bemutatásakor számos esetben olyan tényekre hivatkozott, amelyeket az előbbiről tártak fel az 1956 előtti, Kenedi által szintén joggal koncepciósnak nevezett rehabilitációs eljárások. Az ötvenes évek módszereinek ismeretében a megtorlásra is érvényesnek tekinti, hogy „a terheltet mentő körülményeket minden esetben mellőzték, az esetleges terhelő körülményeket minden esetben súlyosbították. Az utóbbi olyan állandó jelenség volt, hogy a vizsgálótisztek erre külön szakkifejezést használtak, és a jegyzőkönyv »átpoliti- zálásának«, vagy az egyes körülmények »kiélezésének« nevezték.”103 A legfőbb ügyész, Szénási Géza 1957 őszén tette szóvá a PB-nek írott levelében, hogy „az olyan elvtársakat, akik a terhelő körülmények mellett vizsgálják az enyhítő kö100 Kenedi, 1996,20, 24.

101 Ginzburg, 2003a.

102 Ginzburg, 2002.

103 Czakó Kálmán 1954. november 6-i jelentését idézi: Kenedi, 1996, 30.

43