Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.8. A fővádlottak vallomásai
csoportom a Bethlen mozinál ugyan részt vett harcokban, de én személy szerint nem.”1669 Interjújában is beszélt arról, hogy a gyilkolási történet egyes elemei azért kerültek vallomásaiba, mert Szentgáli jegyzőkönyvekkel bizonyította, hogy azok megtörténtek, és úgy történtek meg: „Egyik vallomás, a másik vallomás, mikor hozta, mutatta. És megmutatta. Hát, mondom, hogyha tudja, hogy ott van, tudja, hogy kicsoda, hát akkor én nem mondhatom azt, hogy nem igaz.”1670 Gyenes megállapította róla, hogy sokkal műveltebb és olvasottabb, mint egy csupán vájáriskolát végzett embertől várta.1671 Az interjú általában tényleg az átlagosnál jobbnak mutatja Molnár memóriáját, magasabbnak műveltségét: régi történetekre, azok szereplőire is pontosan emlékezett, érthetően, világosan fogalmazott, sőt - tekintetbe véve, hogy az interjú élőbeszéd szerkesztetlen lejegyzése — általában az átlagnál igényesebben. Éppen ezért szembetűnő, hogy mondatai bizonyos pontokon mennyire zavarossá válnak. Úgy látom, azokban a feszült pillanatokban, amikor a történet olyan részéhez ért, amelynél megnőtt lelepleződésének esélye és veszélye: amikor hajdani hamis vallomásait vagy azok keletkezési körülményeit idézte fel. Mint az idézett résznél. Amennyiben ez a zavaros szöveg egyáltalán érthető, arról beszélt, hogy tagadott, de miután Szentgáli elé tárta a mások vallomásáról készült jegyzőkönyveket, kénytelen volt beismerő vallomást tenni. Abban az esetben azonban, ha valóban megtörtént cselekményekről tett beismerő vallomásokkal szorították rá, hogy a valóban megtörténteket - társai után — reprodukáló vallomást tegyen, érthetetlen a zavara. Érthetővé válik azonban, ha nem a maga vagy társai védelmében tagadott, hanem azért mondott mást, mert Szentgáli - kérdésként vagy állításként előadott - története, aminek igazolására rá akarta őt venni, nem volt igaz. Ha azt követelte tőle, hogy olyan vallomást tegyen maga vagy vádlott-társai ellen, amiről tudta, hogy nem igaz, vagy legalább azt, hogy arról nem tud semmit. Ebben az esetben az idézett részben azt próbálta elmondani - de egyben el is hallgatni hogy ő mindaddig nem vallott hamisan, amíg kihallgatója nem bizonyította dokumentumokkal, hogy megtörtént az, ami őszerinte nem történt meg, vagy aminek megtörténtéről neki nem volt tudomása, de amit ezt követően mégis hajlandó volt igazolni. El akarta mondani, hogy kényszerítették, de el akarta hallgatni, hogy hamis vallomásokat tett. Megvolt benne a szándék, hogy tisztázza ötvenhetes szerepét, az interjú során néha egészen közel járt ehhez, feltételes módban és önmagával imitált párbeszédben kibuktak belőle az 1956-ban és 1957-ben valóban történtekre utaló szavak, de ehhez az kellett 1669 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Molnár József tárgy, jkv., 1957. február 26. 69. 1670 OHA, 492. Molnár József..., 1992,37. 1671 OHA, 492. Molnár József..., 1992,7. 422
