Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István

abból baj lesz. Vári szerint november 10-ig maradt náluk, akkor azonban, noha másnap vasárnap volt, vagyis szokás szerint hozzájuk lett volna hivatalos ebédre, mégis távozott. Napra pontosan akkor, amikor — Csepel kivételével — vége lett a harcnak. Kollár tehát mintha a történelmi eseményekhez igazította volna vendégeskedését Váriéknál. Ha ez nem véletlen egybeesés, akkor ő volt az egyetlen, a történéseket előre látó vátesz. Az pedig nem lehetett, hiszen úgy november 18-án messzire kerülte volna a Landler Jenő utcát. A per koncepciója azonban választ kínál Vári vallomására: Tóth Ilonáék alaptalan gyanú miatt öltek meg egy minden szempontból vétlen kocsikísérőt. A perben egyaránt bizonyítani kellett, hogy Kollár nem vett részt az „ellenforradalom”-ban, hiszen ellenkező esetben nem lenne a hatalom, a helyes útra visszaterelt „megtévedt” emberek számára szánalomra méltó, másfelől nem volt ávós sem, vagyis nem vett részt az „ellenforradalom” elleni harcban, Tóth Ilonáék tehát egy saját értékrendjük szerint is ártatlan embert öltek meg. Ezért kellett Kollárt a forradalom teljes idejére - utólag - Váriék lakásán karanténba helyezni.

Hasonlóan valószerűtlen Vári előadásában Kollár október 23. utáni konfliktusának története - majdnem baja esett, amikor valaki ávósnak mondta azon az alapon, hogy a belső karhatalomnál szolgált -, hiszen ezt csak olyan valaki tudhatta róla, aki vagy ott volt vele, tehát magát is ávósnak kellett volna mondania, vagy személyesen ismerte, tehát tudta, hogy már nem ávós. Erre is a koncepció érdekében volt szükség: analógiásán igazolni, hogy Kollárt gyanúsnak tartották a női szálláson - hiszen ilyen korábban is megesett -, másfelől rávilágított Tóth Ilonáék különös elvetemültségére: az októberben Kollárt elfogó ellenforradalmárok megbizonyosodtak a vád alaptalanságáról, és elálltak bűnös szándékuktól, ellenben Tóth Ilonának elég volt a gyanú látszata, és máris injekciót és altatómaszkot, végül pedig bicskát ragadott, hogy ölhessen. Vári vallomása szerintem megrendelésre született, nem azt tartalmazza, amire a tanú emlékezett, hanem aminek elmondását feladatul kapta. Alkalmatlan annak igazolására, hogy Kollárral szoros kapcsolatot tartottak.

Polgár Erzsébetnek sincs olyan vallomása, amelyből következne a testvérek szoros és folyamatos kapcsolata. A tárgyaláson ugyan említette, hogy Kollártól tudta: „a sógora t[örzs]őrm[ester]”,1324 ez azonban nem bizonyít szoros kapcsolatot, ráadásul vélhetően ez az állítása sem igaz. Helyesen állapították meg róla M. Kiss Sándorék, hogy alkalmazkodó emlékezete volt,1325 vallomását mindig

1324 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Järz Vilmosné [sz. Polgár Erzsébet] tárgy, jkv., 1957. március 14. 189.; Kiss-M. Kiss, 2007, 226.

1325 Kiss-M. Kiss, 2007, 234.

330