Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István
Ha fia betegsége miatt aggódott volna, akkor bemegy a kórházba, legalább egy orvossal beszélni. Ennek azonban semmi nyoma. Következtetésem szerint nem hitte el, hogy fia súlyos beteg, hanem attól félt, hogy őrizetbe vették, ezért nem a kórházban próbálta keresni, hanem elment volt feleségéhez, akiről tudta, hogy - legalábbis 1956 előtt - államvédelmis volt.1308 Nem adminisztratív munkakörben dolgozó polgári alkalmazott, hanem államvédelmi beosztott, a Hatóság hivatásos állományának tagja. Azért mehetett hozzá, hogy a segítségét kérje: legalább derítse ki, hol van a fia, miért vették őrizetbe. Bakné tudhatta Molnártól, hogy noha fegyveres, de nem felkelő volt. Csak a rend fenntartásában vett részt, tehát tévedésből kerülhetett őrizetbe. Következtetésem szerint ezért tett lépéseket az érdekében, és jutott el a vizsgálati osztályra. Szentgáli főhadnagy hajlandó volt segíteni, de cserébe segítséget kért. Lehetővé tette, hogy Bakné Molnárt mentő vallomást tegyen a tárgyaláson, cserébe pedig azt kérte: azonosítsa unokatestvére, Kollár István tetemeként a Domonkos-templom kertjében exhumált hullát. Nincs egyértelmű válasz rá, hogy miért vállalta Bakné a feladatot. Hihette, hogy valóban Kollár az áldozat, Szentgáli megmutathatta a vádlottak beismerésnek tekintett aláírását a hullát ábrázoló fotó hátlapján.1309 Ezt valószínűsíti a kéz csonkulásáról tett vallomása, de lehet, hogy volt - vagy talán még akkor is szolgálatban álló - belügyesként pusztán csak kötelességének tartotta a vizsgálati osztály munkájának segítését. A rokonok közül ő agnoszkálta elsőnek a tetemet, feltehetően látta annak ruháját, és ő volt az egyetlen, aki az arról készült fotó hátlapján Kollárral azonosította a hullát. Másként nemigen lehetett volna ő az első azonosító tanú. Polgár feljelentéséből a rendőrség tudott a Vári házaspárról, de december 19-ét megelőzően - amikor Baknétól jegyzőkönyvet vettek fel - nincs olyan dokumentum, amely említené Baknét. A rendőrség tehát nem találhatta meg, neki kellett megtalálnia a vizsgálati osztályt. A perben pedig ő volt az egyetlen mentő tanú, és vallomása sokkal inkább szólt Molnárról, mint Kollárról. Bírósági vallomását 71 sorban tartalmazza a jegyzőkönyv. 40 sor szól Molnárról, 24,5 Kollárról és 6,5 a Domonkosról, ami egyaránt olvasható Molnárról és Kollárról tett vallomásként. Bakné tehát közel kétszer annyit beszélt a fiú mellett, mint amennyit gyilkosság áldozatául esett unokaöccséről. Molnárt pedig nem azzal - a megtorlás idején erőtlen érveléssel — próbálta menteni, hogy nem felkelő, csak nemzetőr volt, hanem arról beszélt, 1308 BFL, XXIII. 119. Budapest Fővárosi Választókerületi Bizottság iratai, XIV. kerületi választói névjegyzék, 43. d. Ezúton köszönöm Gerhard Péternek az adat megtalálásához nyújtott segítségét. 1309 ÁBTL, 3.1.9. V-142621. Tóth Ilona...; Eörsi L„ 2003, 237. 324
