Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István
bér).1285 A két rokon tehát azonosan tévedett, ami azt sejteti, hogy vallomásaik nem voltak függetlenek egymástól: Váriné Baknéét követte. Bakné az ügy két szereplőjének is rokona volt. Kollárnak unokatestvére, 1947-től 1954-ig pedig Molnár apjának második felesége, Molnárnak tehát mostohaanyja volt.1286 Matematikailag nagyon kicsi — egy a tizenháromezerhez1287 - az esélye annak, hogy egy tanú véletlenül az ötszereplős (Kollár, illetve a négy vádlott) ügy két szereplőjével is rokonságban állt. Bakné anyja (Fodor Terézia) a Kollár-testvérek anyjának (Fodor Verona) volt a nővére.1288 A vérségi rokonság tehát tény, abból azonban nem szükségszerűen következik, hogy a felnőtt Kollár tartotta Baknéval a kapcsolatot. Téves M. Kissék állítása, miszerint Kollárt Bakné nevelte fel, ő mindössze azt állította: „mi neveltük őt kiskorában [...]. Nagyon szegények voltak, és ezért a testvérek vették gondozásba, még gyermekkorában."1289 Vélhetően a Fodor-ág, vagyis az anyai rokonok. De ha „a testvérek vették gondozásba”, akkor nem Bakné (akkor még Kis Mária), hanem Kollár anyjának (Fodor Veronának) a testvérei: István és Terézia, és Bakné csak mint az utóbbi hajadon, még a családdal élő lánya került kapcsolatba unokatestvéreivel. Gondozásukban való részvételét nem különösebben aktívnak mutatja, hogy Kollár húgáról, aki mindössze négy évvel volt fiatalabb bátyjánál, mindig feltűnően idegenül beszélt. „A hét közepén nálam járt Vári és a felesége, az asszony súlyos szívbeteg” - vallotta a bíróságon.1290 Mindig a férjen keresztül szólt a házaspárról, nem a vérségi rokonon keresztül. Polgár Erzsébet nem volt Kollár rokona, mégis mindig a húgon keresztül beszélt a házaspárról: „elmentem a húgához, a Dózsa György út 96.-ba, Vári Andrásnéhoz”, „elmentem a húgához, amikor is megismertem a sógorát”.1291 Ha Bakuénak Kollár első unokatestvére volt, úgy a húga első unokahúga, a házaspárra tehát az asszony nevével kellett volna utalnia. 1285 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 461. d. Vári Andrásné f. jkv., 1956. december 20.; Kiss-M. Kiss, 2007, 260. 1286 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona....462. d. Bak Istvánná tárgy, jkv., 1957. március 14. 196. 1287 Úgy számolva, hogy mindenkinek három rokona van, és 1,6 millió fő Budapest lakossága. 1288 MNL-BKML, XXXIII. 1 .a. Állami anyakönyvek másodpéldányai. Tompa születési anyakönyve, 1915-1919, 86. fsz., Tompa házassági anyakönyve, 1908-1919, 17. fsz. 1289 Kiss-M. Kiss, 2007, 255.; BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Bak Istvánná tárgy, jkv., 1957. március 14. 196. 1290 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Bak Istvánná tárgy, jkv., 1957. március 14. 197.; Kiss-M. Kiss, 2007, 411. 1291 Kiss-M. Kiss, 2007, 217. Polgár Erzsébet feljelentése, 1956. november 20.; BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Järz Vilmosné [sz. Polgár Erzsébet] tárgy, jkv., 1957. március 14. 189.; Kiss-M. Kiss, 2007, 225. 320