Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.5. Az állítólagos áldozat, egy kihantolt tetem és Kollár István
ről: „bal mutatóujja hegyét baltával levágta”.1279 Márpedig a boncolásról készített részletes jegyzőkönyv arról nem tett említést, a holttestnek tehát nem volt ilyen csonkulása. Azt ugyanis ismeretlen férfi hullájaként boncolták, vagyis feladat volt olyan leírást adni róla, amely segíti az azonosítást. Egy ennyire szembetűnő ismertetőjelet minden bizonnyal észrevették volna, ha még az illető dohányzási szokását is megállapították ujjainak nikotinos elszíneződése alapján. Erre Eörsi sem talált magyarázatot, Gyenes és M. Kissék pedig a per koncepciós voltát bizonyító fontos jelnek tekintik.1280 Tehát a kihantolt holttest két különös ismertetőjegye nem alátámasztja, hanem cáfolja, hogy azt Kollár tetemének lehetne tekinteni. így nem lehet véletlen, hogy nem mutatták meg azonosítás céljából azoknak, akiket a gyilkossággal vádoltak. Ok is csak az exhumáláskor készült fotót láthatták, amely - mint a tárgyalt rendőrségi feljegyzés mutatja - nem hasonlított Kollár fotójára, de amelyről elismerték, hogy azt az embert ábrázolja, akit a kisegítő kórházban november 18-án meggyilkoltak.1281 (Aláírásuk nem tekinthető teljes értékű beismerésnek, ugyanis nem azt ismerték el, hogy ők gyilkolták meg, hanem mindössze azt, hogy a tetem azé a férfié, akit azon a napon a Domonkosban meggyilkoltak.) Pedig amikor a holttestet december 12-én exhumálták, már mindhárman - és Molnár József is - nemcsak letartóztatásban, hanem beismerésben voltak. Hogy a felismerési kísérletre, amely alkalmas lehetett volna maradék ellenállásuk megtörésére, mégsem kerítettek sort, azt az magyarázhatja, hogy Szentgáli tudta: a holttest nem a vádlottak áldozata. És tudott vagy talán csak gyanított még valamit. A vádlottak a fotóról hajlandók voltak elismerni, hogy a meggyilkolt személyt ábrázolja, ez alapján pedig várható lett volna, hogy ezt teszik akkor is, ha a holttestet mutatják meg nekik. De nem lehetett kizárni annak lehetőségét, hogy közülük valaki valóban felismeri a halottat, akit azon a környéken találtak meg, ahol ők is mozogtak, de azt nem Kollárral, hanem valaki mással azonosítja, netán olyan személlyel, akinek halála körülményeiről biztos információi vannak, ami tehát alkalmas lehet a Szentgáli szempontjából jól alakuló ügy megtorpedózására. Az a haszon, ami a holttest megmutatásától várható volt, nem érte meg ezt a kockázatot. Teljes mértékben egyetértek M. Kiss Sándoréknak a Domonkos utcában kihantolt holttestről tett végkövetkeztetésével: „NN [ti. az ismeretlen személyként kihantolt áldozat] nem lehet azonos Kollárral.”1282 Következésképpen az állító1279 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Bak Istvánné tárgy, jkv., 1957. március 14. 197. 1280 Eörsi L., 2007a, 75.; Gyenes, 1992, 59-60.; Kiss-M. Kiss, 2007, 262-263. 1281 ÁBTL, 3.1.9. V-142621. Tóth Ilona...; Eörsi L., 2003, 237. 1282 Kiss-M. Kiss, 2007, 483. 318