Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.3. Tóth Ilona a forradalomban

képpen büntetőjogi eszközökkel üldözendő lesz, amit a hatalom ellenforradalmi bűncselekménynek tart. Nemcsak túlzásnak, hanem tévedésnek tartom, ahogy Eörsi értékelte röpcédulázásukat: „szinte felfoghatatlan, hogy ebben a helyzetben [a Péterfyben tartott nagy razzia után] még mindig akadtak olyanok, akik továbbra is vállalták az illegalitás óriási kockázatát”.929 A november 19-i razzia idején Tóth Ilona „magatartásában nyoma sem volt félelemnek [...] egyáltalán nem úgy viselkedett, mint akinek félnivalója van”.930 Ebben annak bizonyítékát látja, hogy „vakmerő” volt, „nem félt semmitől”,931 ezt azonban nem támasztják alá a források. Ellenkezőleg. Bevallottan félt a szovjet katonáktól, jobban, mint az ávósoktól,932 és félt a rendőröktől.933 A szovjet katonáktól való félelmét a tárgyaláson, utólag, alaptalannak mondta. Szavaiból kiderül, hogy az ostrom idején szemtanúja volt, amikor megerőszakoltak egy nőt, vagy csak erőszakoskodtak vele, de a Domonkos szakácsnője is figyelmeztette, legyen óvatos, a katonák benne sem az orvost fogják nézni.934 M. Kissék szerint Kelemen Endrétől, a bírósági orvosszakértőtől is félt.935 Okkal. Nem volt tehát rettenthetetlenül bátor - még kevésbé vakmerő, amivel legkevésbé sem akarom gyávának mondani és nem volt rafinált, rutinos bűnöző sem, aki olyannak mutatja magát a rendőrök előtt, mint akinek semmi oka félelemre. Ha mégis úgy viselkedett, ahogy arról a razziáról készített jelentés beszámol, annak egyetlen oka lehet: ártatlannak, legalábbis csak kevéssé vétkesnek tudta magát — a röpcédulázás miatt. Ebből viszont az is következik, hogy akár megölte valaki november 18-án Kollár Istvánt a kisegítő kórházban, akár nem, abban Tóth Ilona nem vett részt, arról tudomása sem volt, hiszen ellenkező esetben legalábbis ijedten fogadta volna a rendőröket.

Ha pedig olyan nyugodtan fogadta a razziázókat, mint arról jelentésük beszámol, akkor kétséges az is, amit vallomásai alapján M. Kissék ténynek tekintenek, hogy ellenálló csoportot szervezett és vezetett, már november 10. körül „kezdte maga köré gyűjteni az arra tévedő vagy már a kórházban tartózkodó gyerekeket,

929 Eörsi L., 2003, 205.

930 Kiss-M. Kiss, 2007, 152.

931 Eörsi L., 2003, 203.; Eörsi L„ 2007a, 73.

932 BFL, XXV.4.a. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 20. 21-22.; Kiss-M. Kiss, 2007,46.

933 Népszabadság, 1957. február 17. Pintér István: Interjú a rács mögött.; Kiss-M. Kiss, 2007, 62, 63.

934 BFL, XXV.4.a. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 20. 22.; Kiss-M. Kiss, 2007, 361.

935 Kiss-M. Kiss, 2007, 392.

234