Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.2. Koncepciós ügyek labirintusa
seket (legalábbis fegyverrel nem). Sehol nem merült fel, hogy a Péterfynek kapcsolatai lettek volna az egyetemistákkal, tovább működő forradalmi tanácsokkal, munkástanácsokkal vagy a nagyimrés értelmiséggel, túlzónak tűnik tehát a megállapítás, miszerint az ellenállás egyik fontos központja lett volna: „az ellenállás újjászerveződésében kiemelkedő szerepet töltött be [... sőt] már november 4-ét megelőzően is az egyik legfontosabb forradalmi központ volt, és még inkább azzá vált a szovjet intervenciót követő politikai ellenállásban”.785 Valószínűleg nem az ellenállásban vitt szerepe okán, hanem a megtorlás idején róla terjesztett történetek miatt (amiért már Eörsi István is főhadiszállásnak nevezte786) vált híressé. A Péterfy ellenállásban játszott szerepének eddig ismertetett értékelése — természetesen nem a szemléletet, hanem a tényeket illetően - kísértetiesen hasonlít az ávósból lett történészek, Geréb Sándor és Hajdú Pál megállapítására: „A röpcédula-hadjárat egyik fő központja a Péterfy Sándor Utcai Kórház volt, ahová az ellenforradalom szálai már november 4. előtt is összefutottak, és a fegyveresek leverése után a környékbeli és a távolabbi bandák maradványai is ide csoportosultak.”787 A szerzőpáros abban a tudatban írta meg könyvét, hogy 1956-ban tudatosan előkészített és szervezett, irányított ellenforradalom zajlott. Ennyiben érthető, ha a Péterfyben vagy bárhol máshol összefutó szálakról, vagyis kiépült és működtetett hálózatról beszéltek. Ezzel szemben a rendszerváltozás óta folyó kutatások szerint a forradalom jelentős aktorai — diákok, felkelők, a nagyimrés pártellenzék, a forradalmi tanácsokat létrehozók és az utca - nemcsak hogy nem működtek szervezetten együtt, de nem is ismerte egyik a másikat. Sokáig bizalmatlanok voltak egymással szemben, ellenforradalmi hálózatról beszélni tehát értelmetlen a forradalom átmeneti győzelme, október 28-31. előtt, amikor megkezdődött a kapcsolat felvétele a különböző forradalmi szervezetek és intézmények között. A kádárista szerzők megállapítása annyiban valós tényen alapul, hogy a kórházakban dolgozók valóban kapcsolatban álltak a fegyveres felkelőkkel, hiszen mentették a sebesülteket - vagyis mentőseik jártak azokon a helyeken, ahol harcok zajlottak, és találkoztak a felkelőkkel —, őket a kórházakba vitték ápolni, vagyis ott átmenetileg valóban voltak (sebesült) fegyveres felkelők (ismereteink szerint fegyver nélkül). A mentősök tehát segítették a fegyveres ellenállást, hiszen lehetővé tették a könnyebb sérülteknek, hogy visszatérve folytassák a harcot, munkájuknak azonban nem az utánpótlás biztosítása, hanem az életmentés volt a célja, amit elégségesen bizonyít, hogy a megsebesült járókelőket, sőt a másik ol785 Kiss-M. Kiss, 2007, 86. 786 Eörsi I„ 2006, 47. 787 Geréb-Hajdú, 1986, 129. 201
