Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)

Bevezetés

A több mint húszezer ötvenhatost elítélő eljárásokból eddig tizenhárom perben elítélt százöt vádlott ügyében folyt többé-kevésbé alapos vizsgálat. A kutatók arra az egybehangzó eredményre jutottak, hogy az általuk vizsgált perben konstruált tényállás hamis. Minthogy valamilyen mértékben minden ítélet a vallomásokra épül, értelemszerűen ezeket vagy ezek egy részét is tartalmában hamisnak kell tekinteni. Az ítéletbe emelt történet a vallomásokból összerakhatóval természetesen nem azonos mértékben hamis, hiszen az ítélet a büntetés alátámasztása érdekében válogatott a vallomások között, eltorzította vagy tovább torzította őket, de velük ellentétes következtetéseket általában nyilván nem vonhatott le belőlük - bár ilyen is előfordult. A vizsgált perek mindegyike jelentős, közülük néhány számos további eljárást generáló ügy volt; tízben került sor halálos ítélet kiszabására, ezek közül huszonkilencet végrehajtottak (ezekben a perekben hozták meg a végrehajtott halálos ítéletek több mint tíz százalékát). A fennmaradó három per mindegyikében születtek nagyidős börtönbüntetések: Mérei Ferencet tíz, Berger Sándort tizenöt, Jankó Piroskát pedig tizennyolc évi szabadságvesztésre ítélték. A bíróságok között van budapesti és vidéki, katonai és polgári, az elbírált ügyek között fegyveres harc, ellenforradalmi szervezkedés, illetve november 4-e utáni ellenállás címén indított. Hangsúlyozni kívánom: a vizsgálatok az esetek többségében nem azt tárták fel, hogy azok a cselekmények, amelyekért a vádlottakat elítélték, „koncepcionális keretbe gyömöszölve” váltak büntethető bűncselekménnyé, hanem azt, hogy a megtorlás áldozataivá kényszerültek nem követték el azt, amiért felelősségre vonták őket.

Annak ellenére, hogy az összes vizsgálat azonos, de legalábbis hasonló eredményre jutott, a vizsgált perek mégis mintha extrémitásnak, unikális eseteknek tűnnének, miként nem kellően megalapozottnak a vizsgálatokból fakadó következtetés: az ötvenhatos megtorlás eljárásai közeli rokonai a klasszikus sztálini modell alapján megrendezett koncepciós pereknek - és azokkal együtt az inkvizíció eretnekek és boszorkányok ellen folytatott eljárásainak. A budapesti fegyveres harcot kutató Eörsi László pedig azt állítja: „e pereknek a zöme alapjában nem volt koncepciós (előfordultak ugyan koncepciós elemek, de egészen más jellegűek, mint a sztálini érában, ezért nem is tartom szerencsésnek ’56 kapcsán a »koncepciós perek« kifejezést), és bármennyire is szentségtörésnek tűnik, ki merem jelenteni, hogy ezen eljárások keretein belül a szervek rendszerint igyekeztek kideríteni a tényeket, a valóságot”.38 Eörsi tehát a megtorlás és az egyes perek kutatóival szemben azt állítja, hogy a szervek, vagyis a politikai rendőrség és a bíróság, illetve esetleg néhány esetben az ügyészség célja a „tények”, a „valóság”

38 Eörsi L„ 2010a, 54.

19