Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.2. Koncepciós ügyek labirintusa
ra utalhatott Tóth Ilona azzal, hogy Turcsányiné megfenyegette: „kipusztít engem innen”.728 November 17-én a deportálásokról beszélgetve Turcsányiné „összetűzött” Gönczi apjával.729 Aznap hallották, hogy a szovjetek a Keletiből egy fiatalokkal teli szerelvényt készülnek a határon túlra indítani, arról kezdtek beszélni, hogy ezt jó lenne megakadályozni.730 Tehát kényes témáról beszéltek nyíltan, ami éppen nem azt bizonyítja, hogy Turcsányinét árulónak tartották, aki előtt hallgatni kell. Gönczit ellenforradalmárként elítélték, Turcsányiné pedig ellenezte a röpcédu- lázást és felkelők bújtatását, amiből az következne, hogy Gönczi apja támadta, Turcsányiné pedig védte a szovjeteket. Szerintem éppen fordítva történt. Gönczi november 4-én Szombathelyen szovjet fogságba esett, de nem deportálták, hanem 7-én szabadon engedték. Apja erre hivatkozva tagadhatta a deportálásokról terjengő híreket Turcsányinénak, aki december elején elhagyta az országot. Vitájuk azt mutatja, hogy Turcsányiné és Tóth Ilonáék között nem volt éles politikai különbség, ellentét. Akkor sem, ha nyoma maradt annak is, hogy Turcsányinét ávósnak tartották: Tóth Ilona az élelmezéssel kapcsolatos vitában mondta „ÁVH őrmesternek”, sőt állítólag megfenyegette, hogy elintézi.731 (A gondnoknő szerint ezt próbálta Gönczi beváltani, amikor le akarta lökni a harmadik emeletről.) Turcsányiné tehát úgy értette a lány szavait, hogy őt ávósnak, vagyis ellenségnek tartja. Ezt Gönczi vallomása bizonyítja: „Turcsányinéval egy este személyesen beszélgettem, amikor ő azt mondta, hogy hallotta, hogy mi ÁVH-snak tartjuk őt, ki akarjuk nyírni, állítólag ezt én proponáltam. Megmagyaráztam neki, nem viseltetünk ilyen szándékkal iránta, majd barátságosan elváltunk egymástól.”732 Nyilvánvaló, hogy a kifejezéssel Tóth Ilona nem ellenségnek nevezte Turcsányinét, hanem túl szigorúnak, embertelennek. Az aífér 1956-ban súlytalan volt, a félreértést tisztázták. 1957-ben kapott jelentőséget: bizonyította, hogy nem Kollár volt az első, akit ávósnak tartottak, és ezért meg akartak ölni. Turcsányinét Tóth Ilona valóban árulónak tartotta, de már letartóztatása után. A Deák téri fogdából sikerült kijuttatnia egy üzenetet, abban figyelmeztette társait, hogy óvakodjanak tőle. Ezt kellően indokolhatta, ha tagadása miatt - kezdetben tagadta, hogy részt vett az Elünk elkészítésében - kihallgatója szembesítette 728 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 18. 15.; Ktss-M. Kiss, 2007, 346. 729 Uo. 730 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. június 11.8. 731 ÁBTL, 3.1.9. V-142621. Tóth Hona..., Turcsányi Józsefné jkv., 1956. november 20. 732 BFL, XXV.4.a. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Gönczi Ferenc tárgy, jkv., 1957. február 26. 60. 190
