Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.2. Koncepciós ügyek labirintusa
tesen fordított szereposztásban. Tóth Ilona egy kellő óvatossággal kezelendő vallomásában, amelyben azt próbálta indokolni, hogy miért tartotta szükségesnek Kollár megölését, elmondta, hogy amikor sorban álló asszonyok között bújt meg egy röpcédulák terjesztése közben állítólag őt követő férfi elől, hallotta, hogy Újpesten hat embert akasztottak fel röplapterjesztésért. Ezt állítólag a Péterfyben is beszélték a sofőrök.675 A hír nem volt igaz, Tóth Ilona őrizetbe vétele előtt nem történt bírói ítélet alapján végrehajtott kivégzés, pusztán röplapterjesztésért pedig senkit sem végeztek ki. A híresztelésnek annyi lehetett a valóságalapja, hogy akkoriban tartóztatták le az újpesti nemzeti bizottság vezetőit. Tóth Ilonáék lefogásának másnapján pedig azt hallotta a Domonkos egyik ápolónője, hogy a foglyokat hajóra rakják, és kiviszik a Szovjetunióba. Az ávósokat pedig azzal riogatták, hogy ennek megakadályozása érdekében a felkelők aláaknázták a hajóállomásokat.676 Egyik hír sem bizonyult igaznak. Számos rémtörténet keringett tehát különböző brutális és még brutálisabb, a harcok után a Péterfy környékén elkövetett gyilkosságról. Közülük egyeseket megtörténtnek mutatnak az ügyben lefolytatott - alighanem koncepciós, azaz hamis tényállást eredményező - eljárások, a többi elhalt az ávó irattárában. Horváth Sándorné, Kanász Anna és Kosa Károly, valamint más, itt nem idézett tanúk vallomása nyilván elég lett volna Mészáros István elítéléséhez. Ha ez megtörténik, ha eggyel több koncepciós pert rendeztek volna, akkor a Péterfy sem pusztán az önkéntes mentőszolgálatról és a november 4. utáni röpcédulázásról lett volna híres, hanem egyben hirhedtté vált volna a pincéjében elkövetett brutális, darabolós és hullaégetős gyilkosságok miatt. Miként a Domonkos Kollár állítólag ott történt megölése miatt. Az Eörsitől „bárgyú mendemondák”-nak nevezett történetek azért látszanak bárgyúbbaknak a Kollár megöléséről szólónál - amely ugyancsak nem szűkölködik bárgyú részletekben -, mert azok köré nem gyártottak a történet valóban megtörténtét igazolni hivatott pert, illetve mert Eörsi nem feltételezi Angyal Istvánról azt, amit elhisz Tóth Ilonáról. A másik oldalról pedig Eörsi és M. Kissék számos példával bizonyították, hogy az árulónak tartottak kivégzése november 4. után sem volt általános. A fennmaradt iratok szerint nemcsak az általuk említett esetekben, hanem a Tóth Ilona-per majdnem minden szereplőjével szemben felmerült az árulás gyanúja, amiért valaki vagy valakik meg akarták volna ölni a gyanúba kerültet, de mégsem tette, mégsem tették. Ha tehát hitelesnek tekintjük azokat a vallomásokat, amelyek szerint árulókeresési láz, hisztéria volt a Domonkosban és környékén, akkor 675 BFL, XXV.4.3. 164/1957. Tóth Ilona..., 462. d. Tóth Ilona tárgy, jkv., 1957. február 20. 21. 676 ÁBTL, 3.1.9. V-142621/1. Tóth Ilona..., Fazekas Pálné jkv., [1956. december közepe]. 181
