Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.2. Koncepciós ügyek labirintusa
Főügyészségnek. Ott 1957 januárjában növekedésnek indult a per: előbb az Élünk letartóztatott készítői, Gáli és Obersovszky köré növesztettek a Kollár-ügyhöz csak lazán kapcsolódó ügyet, majd ezt a konglomerátumot megtoldották a többihez csak Gyöngyösin keresztül kapcsolható harmadikkal, a Jagicza-üggyel, a Jagicza László sérelmére elkövetett emberölési kísérlet ügyével. A rendőrségi vizsgálat — ahogy más eljárásokban - folytatódott azután is, hogy a vádlottakat átadták az ügyészségnek: január végén találták meg a gyilkos eszköznek tekintett bicskát, és egy olyan személyt, akit a vizsgálati osztály nem tartott szükségesnek a tárgyaláson tanúként kihallgatni: az áldozat nőismerősét, Polgár Erzsébetet. 1957. február 18-ától a Budapesti Fővárosi Bíróság B.-né Tóth Matild vezette tanácsa tárgyalta az ügyet, amelyre a megtorlás során egyedüli kivételként a külföldi sajtó képviselőit is beengedték. A bíróság tizennyolc tárgyalási nap után 1957. április 8-án hirdetett ítéletet. Ez alapvetően a három fővádlott mindvégig fenntartott beismerő vallomásán alapult, azokat négy tanú vallomása erősítette meg. Polgár Erzsébet, Kollár nőismerőse tanúsította, hogy a férfi november 18-án délután nála volt, onnan fegyveresek elhurcolták a Domonkosba, azóta nem látta, és különböző jelek alapján biztos volt abban, hogy ott megölték. Molnár József, a per negyedrendű vádlottja tanúsította, hogy a kórházba bevitt férfit kihallgatták, és miután megtalálták nála a fényképet, őt kiküldték a szobából őrködni. Ezután Kollárt már csak holtan látta, még aznap este. Gáli és Obersovszky tanúsította, hogy Tóth Ilona és Gönczi egy időre eltávozott a megbeszélésről, és valamit, valamennyit hallottak arról is, hogy a kórházba előállítottak egy ávóst, akit „el kellett intézni”. Gáli ezenfelül tanúsította, hogy Tóth még akkor éjszaka elmondta neki, hogy az ávósnak tartott férfit megölték, illetve hogy ő ölte meg. A fellebbezéseket az időközben elfogadott népbírósági rendelet alapján a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa bírálta el. A Radó Zoltán vezette tanács helybenhagyta a három fővádlott halálos ítéletét, és súlyosította, több esetben különösen nagy mértékben, a vádlott-társak ítéletét, közülük hármat a legsúlyosabb ítélettel sújtott. Halálra ítélte a Jagicza László sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet felbujtójaként első fokon tízévi börtönbüntetésre ítélt Kovács Ferencet, valamint az első fokon három évre ítélt Obersovszkyt, és a mindössze egy évre ítélt Gálit. Tudomásom szerint a megtorlás során ez a kettő volt a legnagyobb mértékű súlyosítás. Két megközelítőleg hasonló eset történt még. A Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa gyorsított eljárásban 1957 márciusában, vagyis a Tóth Ilona-perrel egy időben hatévi börtönbüntetésre ítélte Somlai Istvánt, akinek ítéletét április végén súlyosította halálbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa; Pekó Istvánt pedig az 1957 februárjában rá Kecskeméten kiszabott 116
