Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Csoportkép, fővárosi háttérrel – A városatyák - Önkormányzati választások: a népképvislet álarcában

Tovább folytatódott—főként a budai kerületek esetében - a reálszférához sorol­hatók arányának csökkenése, mely folyamat a pesti oldalon csak az Erzsébetvárost és a Ferencvárost nem érintette. Az I. kerületben két „párt”: az Országh Sándor miniszteri tanácsos és budai lo­kálpatrióta elnökletével a budai Városházán tartott választói gyűlés jelöltjei, vala­mint a krisztinavárosi Sörcsamokban több alkalommal bonyolított összejövetel résztvevői állottak egymással szemben. Mindkét csoportosulás j órészt állami hiva­talnokokból verbuválódott, s 21 - 7 arányban az előbbi kompánia tagjai jutottak mandátumokhoz; személyi vetületre utal, hogy semmilyen egyéb szembenállást magyarázó mozzanatra nem történik utalás. AII. kerületben a Rupp Zsigmond közjegyző által vezérelt meghatározó cso­portosulással szemben Komoróczy Sándor vasúti főmérnök, ill. Darányi Ignác ál­tal vezetett ellenakciókról van tudomásunk. A Komoróczy-féle „ iparosok, keres­kedők és háztulajdonosokból alakult párt ” soraiban néhány függetlenségi érzelmű régi budaival is találkozunk (Andaházy László, Andorffy Károly), míg az egyéb megnyilvánulások a kormányközeli helyi elit tagjai részéről történtek. Különös jelentőséget kölcsönzött az óbudaiak választási összejöveteleinek az a hajógyár fontosságára alapozott, s több ízben meg is fogalmazott igény, hogy „ ...iparosok, munkások is ajánltassanak, mert 'ők is emberek' és adófizető polgá­rok... ”.188 Szintén a kerületi kereskedők és iparosok érdekei kerültek előtérbe a Belvárosban tartott választói gyűléseken. Jóllehet ezúttal kevesebb virilistát kapott a városrész, ám ennek következtében is tovább nőtt az értelmiségi jellegű rétegek aránya.189 A lipótvárosi „Tigris” szállodában tartott külön összejövetel résztvevői Busbach Pétert, hatvani Deutsch Sándort, Wahrmann Mórt ajánlották többek kö­zött, ám az „ellentábor” is hasonlóan sztárügyvédeket és nagykereskedőket jelölt, s választott is meg. A Terézvárosban a Sugárút 44. sz. alatti Terézvárosi Klubban tömörült, Bobula János építési vállalkozó és Tenczer Pál publicista által vezetett érdekcsoporttal szem­ben a Király utcai Terézvárosi Kör állott szemben, amelyet a szintén építész Pucher József és Radocza János ügyvéd irányított. Előbbi szerveződés holmi általános j elle- gü „programot” is közzétett, amelynek középpontjában a politikamentesség; a pol­188 Pesti Hírlap, 1882. november 14., 16. 189 Pesti Hírlap, 1882. december 5. 90

Next

/
Thumbnails
Contents