Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
(Tan)erőn felül: a közoktatásügy helyi alakváltozatai
sem, amely szerint a 6 éven felüli fővárosi analfabéták 1869-es 29%-os arányszáma 1890-re már 18%-ra zsugorodott.848 Polgári iskolákat minden kerületbe! Fontos szerepet játszottak a fővárosi társadalom polgári arculatának formálódásában az állami oktatáspolitika által is erőteljesen támogatott polgári iskolák. Az új iskolatípus - társadalmi elfogadottsága révén - kis túlzással a helyi hatóság közoktatásügyi sikerágazatának is tekinthető. Az elsőt-némileg ironikus módon - a gyakorta lenézett Óbuda mezővárosa létesítette még 1869-ben, ám a városegyesítés évében már 6 oktatási intézmény állott a gyakorlati pályákra igyekvő kis- és középpolgárság serdülő iíjai és leányai rendelkezésére: két fiú- és egy lánypolgári a jobb parti (II-in. kér.), két leány (IV., VII. kér.) és egy fiúpolgári (VI. kér.) pedig a bal parti városrészekben.849 Jóllehet az ezen iskolatípusban végzetteknek a versenyszférán kívüli, a közalkalmazotti területen való elhelyezkedési lehetőségei kezdetben még nem voltak teljesen egyértelműek, a kulturális kormányzat mellett a társadalom részéről is erőteljes nyomás nehezedett a főváros vezetésére a kapacitás bővítése tekintetében. Trefort Ágoston 1874 júliusában a tanfelügyelők számára kiadott rendeletében csaknem nyersen azt az utasítást adta, hogy az illetékes tanfelügyelő szólítsa fel az önkormányzatot ilyen típusú iskolák létesítésére, akár „ kényszerítse is ” arra őket. Főként a nőképzés területén látta távlatosnak a tanügyi kormányzat a polgári iskolai hálózat kifej lesztését, ezért arra ösztönözte a tanfelügyelőkön keresztül a községeket, hogy azokban „ nemcsakfiúk, hanem különösen és mindenek felett a leányok számára is állíttassanakfel a felső nép, avagy a polgári iskolák". Az önkormányzati autonómiát szinte semmibe véve utasította az állami felügyeleti közeget, hogy az ezen iskolákat „ mind a fiúk, mind különösen a leányok számára egy év leforgása alatt, habár bérházakban is”, nyittassa meg.850 848 STK LUI. 1925. VI. tábla. 849 1877/78-ban 676 fiú, 1088 lány; 1888/89-ben 1451 fiú, 2291 lány. (STK XVII. 1884. 106-109. p.; STK XXTV 1890. 101-103. p.) 850 BFL IV.1407.b. 984/VUI/1874. lvt. sz.: 19.425/1874. (július 15.) VKM sz. rend. 347