Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)

Presztízsigény és elemi szükséglet a fizikai infrastruktúra-fejlesztésben

novemberi határozatában „ köztisztaság tekintetében is ” a felzárkózás, „ a többi eu­rópai nagy városokkal” való „ egy sorba kerülés " némileg komplexusos igényé­nek adott hangot. A kezdeményezés kifejezetten Kamermayer polgármester személyéhez kapcsolódik, akit a számos interpelláció késztetett cselekvésre. A közgyűlés határozata alapján a IV. és az V. kerület, ill. a Váci körút (ma Baj- csy Zsilinszky út) az elöljáróságoktól a tűzoltósághoz került, amelynek gépierő alkalmazásával kellett teljesítenie a közterületi munkát.802 A „város arcának” sze­repét betöltő belső, ífekventáltabb övezetekre korlátozódó, utcaseprő gépek által támogatott új rendszerű köztisztasági tevékenység az Országos Kiállítás megnyitá­sa előtt egy hónappal, 1885. április 1-jén vette kezdetét.803 A képviselők valós bel­ső igények és szükségletek által vezettetve szorgalmazták éveken át a lépésváltást, így nem tekinthetjük puszta külsődleges reakciónak az eseményre időzített reformot. Az alkalomhoz időzítést egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a seprő­gépek a kiállítás napj át megelőző éj szaka az Andrássy és a Kerepesi utat is kezelésbe vették.804 805 A tűzoltófőparancsnok által felügyelt „szigorú katonai fegyelem alatt” álló munkabrigád felállításával a tanács amúgy a közterületfelügyeleti-közrendvé- delmi feladatok komplex kezelésére törekedett-az államrendőrséggel fennállott la­bilis viszony folytán is. A „ minden pillanatban ’’ rendelkezésre álló mobil-gárda tevékenységi köre ugyanis az éjszakai munkavégzés során a terep közbiztonsági szempontú szemmel tartására is kiteijedt, ám a hangsúly kétség kívül a közterület megfelelő fizikai állapotának biztosításán volt. S a hatékonyság fokozását célozta az intézkedés, mely szerint „ a kövezetben beálló kisebb hiányok az utcatisztító csapat keretébe felvett kövező csapat által nyomban helyreigazíttatnak" 5 A nem helybeliek arányának a városi személyforgalomban való megnövekedé­se már 1870-ben felvetette a nyilvános illemhelyek szükségességének kérdését. 802 BFL IV.1403.a. 835/1883. kgy. sz. Gr. Széchenyi Ödön a Pest városi tűzoltóság megszervezője és első parancsnoka 1870-ben és 72-ben már megkereste hasonló tervezettel - a Bel- és Lipót­város gépi erejű söprése és locsolása - a tanácsot, ám a kezdeményezés akkor annyiban ma­radt. Pesti Napló, 1870. szeptember 29. JELENTÉS, 1872. 15. p. 803 „ ...bár a kezdet nehéz volt... " - jegyzi meg Kun Gyula a H. ügyosztály vezetője 1885. I. fél­évi jelentésében. BFL IV. 1409.b. 4399/1885. ein. ikt sz. 804 Kezdetben 11 lóvontatta seprőgép szorgoskodott ezen és a fent említett városrészek tisztántar­tásán. BFL IV. 1409.b. 2095/1885. ein. lvt. sz. 4747/1885. ein. ikt. sz. 805 BFL IV. 1409.b. 1401/1884. ein. lvt. sz. 3081/1884. ein. ikt. sz. 335

Next

/
Thumbnails
Contents