Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
Várospolitikai tézisek és programok az 1860-as, 1870-es években - Nemzeti centrum, mint lokalitás: a megoldhatatlan dilemma. Szupralokalitás és a főpolgármester szerepe
lünk bizonyos szempontból lényegesnek tartott momentumok taglalására szorítkozunk. A fővárosok közigazgatási és egyéb viszonyait a kiegyezéstől 1873-ig alapjaiban meghatározó öt törvényjavaslat képviselőházi tárgyalási vitaanyaga és az azokhoz kapcsolódó városi előtérj esztések és felvetések a fővárosi autonómia egykori értelmezésének bőséges tárházát nyújtják.8 Az eltérő fővárosvíziók szemrevételezése tekintetében igen figyelemreméltó a közmunkatanácsi, sugárúti és nagykörúti törvényjavaslat képviselőházi vitája. A problémafelvetések egyik részét - a közmunkatanácsi törvény tárgyalása alkalmával - az országos és városi érdekek elkülöníthetőségének kérdése alkotta. A szélbali ellenzék a vidék közvetlen anyagi érdekei biztosításának szükségességét hangoztatta, s úgy vélte: a különféle érdekek lokális tekintetben is szeparálhatók, s elvetette a széleskörű fövárosfejlesztési elképzelések kormányprogramját. Balközép és kormány egyként elutasítván viszont a lokális érdekszeparáció elvét, a főváros és a vidék közötti integratív-komplementer folyamatok kibontakoztatásának igényét és lehetőségét fogalmazta meg. Az átfogó jellegű helypolitikai törekvést, az erőforrások folyamatos áramoltatásának nélkülözhetetlen voltát a miniszterelnök a közismert Menenius Agrippa-példabeszéd segítségével igyekezett megvilágítani. A balközép szónokai ugyanakkor, élve a szabadabb mozgás lehetőségével, a kormánypártnál erőteljesebben húzták alá a Béccsel való verseny vonatkozásában az országos jelentőségű konzekvencia levonásának szükségességét.9 Hasonló érvelés folyt a sugárúti törvény tárgyalásakor is; ez esetben azonban az országos szempont átszíneződött a „felesleges luxusberuházás" ellenzéki vádjával, amivel szemben viszont a kormány a „reprezentatív hatás " nélkülözhetetlen voltára, az országimázs-építés szükségességére hivatkozott. Az ingatag „visszahatás-elmélet” tekintetében, miszerint a kifejlesztett főváros a későbbiekben majd a vidék fejlődését is előmozdítja, a kormány ismét a balközéptől kapott támogatást. Tisza Kálmánék - egy tágabb perspektívájú hungarocentrizmus jegyében - azért 8 1868:LVI. te., a Pest városi kisajátításokról; 1870:X. te., a Közmunkatanácsról; 1870:LX. te., a Sugárútról; 1871:XLII. te., a Nagykörútról; 1872:XXXVI. te., Budapest létrehozása; valamint: az 1870:XLn. te. a köztörvényhatóságokról. 9 Képviselőházi Napló, 1870. 7. K. 369-372., 375-376., 378-379., 382-384. p. 16
