Horváth J. András: A megigényelt világváros. Budapest hatósága és lakossága a városegyesítés éveiben - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 2. (Budapest, 2010)
Várospolitikai tézisek és programok az 1860-as, 1870-es években
ciós üdvtörténet lokális terepének, afféle függő változónak tekinti. Budapestnek az ország generális modernizációjában játszott meghatározó szerepe nem tettjót a jelenségek helyi összefüggéseit előtérbe állító várostörténetírásnak.1 Noha nyilvánvaló, hogy a lokális, helypolitikai fórumok szerepvállalásai és állásfoglalásai döntő módon estek latba az „általánosabb érdekű” folyamatokról megszülető döntések során is. így ezeket már pusztán ezen országos optika fontosságára figyelemmel sem célszerű mellőzni. Emellett azonban nagy jelentőséggel bírt ahelyi törekvések fent említett nemzetközi trendbe illeszkedése is, amely körülmény - úgy vélem - további lehetőségeket biztosít a fovárostörténettel foglalkozók számára az adott esetben provinciális szemléleti kötöttségektől való megszabaduláshoz. Fő célunk az egykori fővárosi önkormányzat, mint „ erkölcsi testület ” különféle megnyilvánulási formáin, az intézménykomplexum működési sajátosságain keresztül érzékeltetni a városegyesítés-kori budapesti várospolitika szereplőinek törekvéseit, szándékait, gondolat-, érzelem- és értékvilágát. A megjelölt feladat igen összetett. Erre különben már maga a csupán látszólag evidens „főváros” szó rétegzett jelentéstartalma is utal. Az egész törvényhatósági korszakon át, tehát 1950-ig e néven ugyanis egyszerre három dolgot is értettek. Egyként főváros néven illették a településföldrajzi objektumot; az itt élő embereket; valamint a város helyhatóságát, önkormányzatát, s ennek intézményi alrendszereit. Jóllehet mindig, minden kormányzat féltékenyen őrködött a pest-budai, budapesti helyhatóság tevékenysége, politikai arculata, szimbolikus gesztusai fölött, ennek ellenére „a főváros”, mint sajátos helypolitikai meghatározottság máig sokat megőrzött az ősi gyökerű önálló szempontrendszer és véleményintegritás igényéből. A „főváros” megnevezés ebben az értelemben mindig is rendelkezett a „nem állami” mellékjelentésével, bizonyos „civil” jelleggel, s óvatosan a kormányzat melletti, egyfajta „alternatív” erőközpontra utalt. Vizsgálódásaink azonban csak részben taglalják ezen hagyományosnak tekinthető közjogi-politikai 1 Richard Rodger a várostörténetírás kialakult főbb irányait és lehetőségeit számba vevő áttekintésében a „deskriptiv”, „annalista”, „narratív” tárgyalásmódot állítja szembe az „interakcio- nalista”, „analitikus”, „szisztematizáló” megközelítéssel. Rodger, 7.; Jóllehet korábban, főként a hatvanas-hetvenes években az amerikai New Urban History jelentkezésekor az átfogó ökológiai szemlélet nyomán is (E. E. Lampard, S. Thernstorm) az urbanizációs keretek kizárólagos szempontrendszerként való felfogása uralkodott (vö.: GYÁNI, 1978. 588-600. p.), a nyolcvanas évektől már megjelenik a szocio-ökonómiai operacionális paradigma kritikája is (E. H. Monkkonen). RODGER, 14. p. 10
