Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)

XII. Összegzés

hogy a jövőben nem tekinthetünk el az egyes végvárak élelmezési gyakorlatának feltárásától, amelynek azonban nemcsak az elfogyasztott élelem mennyiségére és minőségére kell vonatkoznia, hanem előteremtésére, gazdálkodási és zsoldfizetési összefüggéseire is. Az a cél - s ez a kutatás tanulsága -, hogy minden lehetséges forrást feltárjak, meglehetősen hosszadalmassá tette a munkát. Utólag is úgy vélem azonban, hogy a korszak forrásadottsága indokolta ezt a megközelítést. Az alapkutatás ugyanis sok olyan kérdés vizsgálatát is lehetővé tette, amelyek általában nem tárgyai egy végvárral foglalkozó munkának. Közülük kiemelkedőnek tartom a vasbányászat és a vasfeldolgozás-kereskedelem-hadszertár-ágyúöntés témaköreinek együttes vizsgálatát; a várban folytatott „polgári" és „büntető"-ítélkezés gyakorlatának, a várban szolgáló katonai és polgári tisztviselők életpályájának és az „egyszerű" zsoldosok hétköznapjainak feltárását. A végvárszereptől eddig teljesen külön vizsgált, ugyanakkor Murány esetében el nem választható terület a vasbányászat. E tekintetben nem lehet eléggé sokszor hangsúlyozni, hogy a török terjeszkedés a környék vasbányászatát nem vetette vissza jelentősen, mondhatni nem volt visszahúzó ereje, sőt a törökök megjelenése (forrásokkal eléggé nem bizonyítható módon) mindvégig biztos felvevőpiacot teremtett a vastermelés számára. Az ítélkezés kapcsán itt csak azt emelem ki újra, hogy nem igazolhatók azok a megállapítások, miszerint a földesúri haszonkereső szemlélet alapvető befolyással lett volna a hétköznapok ítélkezési gyakorlatára. A tisztviselők és a zsoldosok egyéni sorsát végigkísérve szembeötlő volt számomra az a magatartás, hogy legtöbbjük hosszú évekig, évtizedekig is a várban szolgált. Tették ezt annak ellenére, hogy akár több forrás is elégedetlenségükről tanúskodik. Ennek okát egyértelműen abban látom, hogy a murányi szolgálat vonzó lehetőséget jelentett számukra. Sajnos, a források ezt a területet csak közvetve világítják meg. A három murányi kapitány, Sorger számvevő, az évtizedekig mészárosként dolgozó Leonard Ziplinger, vagy az egyszerű zsoldosból vajdává emelkedő Hans Haufensteiner életpályája mégis azt mutatja, hogy a murányi szolgálattal lehetőség nyílt jelentős társadalmi/vagyoni emelkedésre vagy egyszerűen a biztos megélhetésre.