Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)

X. Parasztok, pásztorok, vasasok, katonák és gazdasági tisztviselők Murányban

ellátásának javítását akarta elérni a Haditanácsnál. Kérését végül teljesítették, így amikor 1585. április 15. előtt meghalt, alsó-ausztriai birtokán temethették el. A Haditanács már 1583 decemberében az új prefektus, Herberstein hivatalba ik­tatásáról írt, 46 erre azonban csak 1584. március 28-án kerülhetett sor, amikor is a vár leltárát és az uradalom urbáriumát átadóként Maskó Zsigmond írta alá 47 Maskót tehát a prefektusi tisztségben a „született osztrák", pontosabban stájer ne­mes Julius Herberstein (1584-1602) követte. A három murányi kapitány közül ö volt a legelőkelőbb származású, és ezzel összefüggésben már kinevezésekor is a legtehetősebb. A Herbersteineket 1537-ben I. Ferdinánd emelte a bárói rendbe, 1547-től nevezik őket Neidberg és Gutenhag urainak, 1556-ban a család megkapta a Karintiában használható örökös kamarás és asztalnok (Erbkämmerer und Erbtruchseß) címet, melyet a Herberstein család legidősebb tagja viselhetett. 48 Julius von Herberstein családi ágáról nem túlságosan sok és nem feltétlenül meg­bízható ismeretekkel rendelkezünk. 49 Julius a meglehetősen kiterjedt és szerteágazó Herberstein család osztrák, úgynevezett idősebb ágához tartozott. 50 Nagyapja, az ág alapítójaként említett Leonard Herberstein 1465-ben vette el Barbara Lugert, és e há­zassággal szert tett Grassenend uradalmára. Legkisebb fiuk, Wilhelm Herberstein (1489-1560, Bécs) volt Julius apja. Fiatalságát az osztrák főhercegek szolgálatában, katonáskodással töltötte. 1529-ben hősiesen vett részt Bécs védelmében, 1556-ban harcolt a Szigetvárat felmentő csapat tagjaként. Katonai szolgálata közben anyagilag is gyarapodott, Matzent 1551-ben, Obersieberbrunnt 1558-ban vásárolta. Feleségé­vel, Regina von Plumenenddel való házasságukból három fiú származott, Dietrich (1533-1561), Karl (1538-1590), aki Matzen, Protes, Pillichdorf ausztriai és Greifened stájer uradalmak ura volt, valamint Julius, Würnitz, Obersiberbrunn, Herrenleich és Treestorf birtokosa. A stájerországi Grassenend uradalma anyai örök­ségként került birtokába. Julius idősebb bátyja katona volt, apját elkísérte Szigetvár­45 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 171. 1582. fol. 279v és 302r. 46 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 173. fol. 317r. 1583. december 22. és 30. között. 47 MOL 156 Fasc. 24. No. 78 1584. A végén 4 pecsét és aláírások: „Sigismundus Maschko, Julius Freyherr zu Herberstain mpp., [olvashatatlan aláírás], Thobias Liechtenperger." 48 PURKARTHOFER 1960. 5-6. p. 49 KUMAR [1817.] 111-115. p. 50 Uo. Más szakirodalom szerint a Júliust is magába foglaló ág a fiatalabb (újabb) ághoz tartozott.

Next

/
Thumbnails
Contents