Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)
X. Parasztok, pásztorok, vasasok, katonák és gazdasági tisztviselők Murányban
nem ismerjük, de az biztos, hogy 1549 januárjában már ellátta hivatalát. Bár mindkettőjük véglesi kapitány címe várnagy (Burggraf) volt, Maskó a vár katonai, nem pedig gazdasági feladatait látta el. I. Ferdinánd 1551-ben rendelkezett Maskó Menyhért véglesi várnagyi fizetésének kiegészítéséről. 32 Rendeletéből megtudjuk, hogy korábban Maskó kapott egy bestallungot véglesi várnagyi kinevezéséről (amely a fizetését is rendezte), de ezenfelül még évi 40 mFt (többlet-) fizetést (wartgelts) állapított meg számára, amelyet elvehetett a véglesi uradalom jövedelmeiből, de várnagyi elszámolásaiban pontosan fel kellett tüntetnie. Mindenkor, amikor azt a háborús szükség megkövetelte, a várban vagy azon kívül, a hadiszükséglet szerint az uralkodó parancsára és költségére, ellenkezés nélkül köteles volt megjelenni. Úgy tűnik, Maskó jó katonaként teljesítette uralkodójának parancsát. Részt vett ugyanis abban a csatában, melyet Erasmus Teuffel vezetésével 1552. augusztus 19-én vívtak a palásti mezőn a török ellen. 33 A vesztett csata után azonban nemcsak a hadvezér, hanem Maskó is fogságba esett. Maskó ekkor 220 forintot kapott - valószínűleg váltságdíjának kifizetésére - Khristof Konritz körmöcbányai kamaragróf- és besztercebányai kormányzótól. Erről egy 1555. évi uralkodói parancsból értesülünk, amelyben az uralkodó megparancsolta Konritznak, hogy engedjen Maskó kérésének, és a fenti összeget engedje el. 34 A török fogságból viszonylag gyorsan szabadult, mert 1553 júliusában már részt vett a korponai cseh és német katonák mustráján, melyet többek között Khristof Konritzcal („obrister Verwalter des Khupferhandel in Neuensoll") közösen végzett. 35 Maskó Menyhért véglesi kapitányként írta alá a jegyzéket. Maskót 1557-ben Murányba kapitánynak, katonai feladatok elvégzésére nevezték ki. Tudjuk azt is, hogy ezt megelőzően, 1557 januárjában, a Murányban folytatott mustra alkalmával a gazdasági szakember, Wolfgang Hochenwarter besztercebányai rézbánya-igazgató mellett ő volt a másik királyi megbízott. Arra is van forrásunk, hogy Maskó a bányavidéki török csapatmozgásokról Wolfgang Hochenwarternek jelentést adott. 36 Eszerint előző nap egy kéme járt Füleken, ahol arról értesült, hogy ott 1600 török gyalogos és lovas tartózkodik. 32 ÖStA HKA GBÖ Bd. 65. fol. 492v-493r. Bécs, 1551. szeptember 13. 33 Magyarország története, 1987. 267. p. 34 ÖStA HKA GBU Bd. 389. fol. 212r-v. és uo. Bd. 214. fol. 225r. 1555. december. 35 ÖStA KA AFA 7/1. 1553. július 18. 36 ÖStA HKA HFU RN 5 Konv. 1555. Mai 1555. február 23. A forrás azért is érdekes, mert ez az első olyan fennmaradt írás, melyet saját kezével vetett papírra.