Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)

X. Parasztok, pásztorok, vasasok, katonák és gazdasági tisztviselők Murányban

1559 augusztusában megnősült, ami ismét alkalmat adott az uralkodó hálájára, aki bár egykori kapitánya esküvői meghívásának nem tett eleget, nászajándékul egy 100 rFt értékű aranyozott ezüstedényt ajándékozott neki. 23 (Hasonló eseményekkor az adott ajándék értéke mutatja azt a megbecsülést is, mely az uralkodó alattvalójá­nak érdemeiért Járt". Összehasonlításképpen meg kell említenem, hogy amikor az 1584-től Murányban szolgáló Herberstein kapitány nagybátyjai 1551 körül háza­sodtak - bár mindannyian bárói rangban voltak, Georg Herberstein pedig még Miksa király szűkebb udvartartásához is tartozott -, ugyanekkora értékű nászaján­dékot kaptak Ferdinándtól.) Dominies tehát meglehetős megbecsülést vívott ki magának az udvarban. Az immár házas Dominicsot 1560 januárjában Péter nevű testvérével az a kiváltság is érte, hogy I. Ferdinánd címerjavítást végzett családi cí­merükön. 24 Az adomány levélből kiderül, hogy a Német-római Birodalom és a Habsburg-ház iránti, murányi kapitányként, különösen a pogány török ellen több­ször is bizonyított szorgalmáért, hűségéért részesült e kegyben. Dominies nagykorú Fiúgyermek hátrahagyása nélkül, Bécsben halt meg. Élete munkájával megszerzett vagyonát anyai unokatestvérei, Gregoróczy Vince győri vicegenerális 25 és Gregoróczy Ferenc örökölte. A Bécsben letett végrendeletben örökségként rögzített 10 ezer rFt-os összeg igen jelentősnek mondható, 26 a Gregoróczy család azonban nemcsak nagy összegű készpénzt, hanem a kumraui 27 birtokát is megörökölte. Gregoróczy Vince még 1569. július 13-án adott reverzálist a birtokról, I. Miksa engedélye alapján. 28 Ezt a birtokot egyébként Gregoróczy Pé­ter 1601. január 22-én vette át, aki ekkor szintén reverzálist állított ki. 23 ÖStA HKA GBÖ Bd. 80. fol. 261 r. Bécs, 1559. augusztus 17. 24 MOL MF W 4624. tek. (ÖStA IIIIStA Reichsarchive Reichsregisterbücher Bd. 32. fol. 33-34.) 25 PÁLFFY 1999. 245, 183-184. és 64. p. Gregoróczy Vince 1552-től győri könnyülovas kapi­tány, ahol 25-80 lovas parancsnoka, majd 1580-tól 1592-ben bekövetkezett haláláig győri vi­cegenerális. Több alkalommal ideiglenes győri végvidéki kapitány volt, 1568-tól pedig (egyet­len horvát, illetve magyar köznemesként) az alsó-ausztriai rendek közé is felvették. Anyja Dominies volt, vallása pedig evangélikus. 26 MOL NRA E 148 Fasc. 39. Nr. 42. 27 Ma Niederleis, Alsó-Ausztria, a cseh határ mentén. 28 ÖStA HKA Reverse und Bürgerverschreibungen. 4 Kart. 4. tétel.

Next

/
Thumbnails
Contents