Sarusi Kiss Béla: A természet által megerősített vár: Murány végvár és uradalma a 16. század második felében - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 1. (Budapest, 2008)

VII. Vasgyártás és vasgazdálkodás

1566 első negyedévében minden bizonnyal a fagy vagy árvíz miatt nem érkezett bevétel sem a Murány, sem a Ratkó környéki hutákból. A huták működéséről 1572-ből fennmaradt kimutatás az áprilisig, augusztusig és novemberig tartó negyedévekről készült. 51 A kimutatás sajnos így egy kicsit megté­vesztő lehet, mivel más évek adatai azt mutatják, hogy a huták decemberben és janu­árban is rendszeresen működtek, ezek a hónapok azonban biztosan kimaradtak a kimutatásból. A Murány völgyében felsorolt nyolc hutás közül öt is két hutát üze­meltetett, így a vár ebből a völgyből 34 mFt, a ratkói völgyből, ahol a kimutatás ki­lenc hutaüzemeltetőt sorol fel (köztük hárman működtettek egy-egy negyedévben két hutát is), 18,5 mFt-ot kapott. A két völgy összes bevétele 53,5 mFt volt. Az utolsó olyan kimutatás, amely a huták működéséről maradt fenn, 1578-ból származik, s ez a májusig, szeptember 29-ig és a decemberig terjedő negyedéveket mutatja. Külön érdekessége, hogy az üzemeltetők mellett feltünteti lakhelyüket, így megtudhatjuk, hogy azon hat ember közül, akik két hutát üzemeltettek, négyen nagyrőcei, egy muránylehotai, egy pedig tiszolci illetőségűek. Összesen 11 név tű­nik fel a jegyzéken (hét nagyrőcei, két jolsvai, egy muránylehotai és egy tiszolci), akik egész évben 40 mFt-ot fizettek. A ratkói völgy hutásai közül hárman üzemel­tettek két hutát is egy-egy időszakban. Az összes bevétel 1578-ban 58,5 mFt volt, amelyből 18,5 mFt a ratkói völgyből származott. Az 1578-ban működő huták gya­korlatilag ugyanazt mutatják az üzemek működési idejéről, mint az 1560-as évek eleji adatok. A huták függetlenül attól, hogy a murányi völgyben vagy a ratkói völgyben voltak, az év egészében működtek. Amennyiben egymás mellé tesszük a tizedjegyzékek között talált, a huták mű­ködéséről készült kimutatásokat, feltűnik, hogy egyes üzemeltetők csak abban a negyedévben működtetnek hutát, amikor egy másik éppen felhagy hutájának üze­meltetésével. Ez felveti annak lehetőségét, hogy egyes hutások időszakosan más­nak adták át üzemük működtetését. Bár erre csupán ennyi bizonyítékunk van, ezt az is alátámasztani látszik, hogy az uradalom területén áthaladó folyóvizeken nem lehetett korlátlan számú üzemet működtetni, 52 de talán nem is érte volna meg egyetlen negyedévre új üzemet felépíteni. A huták egész éves működésük során valószínűleg több nyersvasat termeltek, mint amennyit a murányi uradalomhoz 51 Gömöri tizedjegyzék 1572/11. füz. 2. nyugta. Murány, 1572. december 12. 52 A folyóvizek mellett kialakított duzzasztók jelentős mértékben lassíthatták a víz sebességét.

Next

/
Thumbnails
Contents