Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

EGY BUDAPESTI ÍRÓ MŰHELYEI - JÓKAI MÓR: Kertészgazdászati jegyzetek

rom napig ki nem lehetett miatta lépni a szobábul: júliusban lefagyasztotta a fölfutópaszulyt. Most már csak „volt!" Gondolom, hogy ő még mindig fúj; de én már nem veszek róla tudomást. A legelső dolgom az volt, hogy észak és nyugot felől a házam előtti fönsíkot beültettem lombfákkal. Ezek védik most meg a gyümölcsösömet a pusztító szelektől. A déli széltől nem kell védelem, az nem rongálja a gyümölcsöt, keleti szél ritkán támad. A védő parkot a következő fákból állítottam össze: hársfa (háromféle: fekete, veres és ezüstlevelű), azután kétféle juhar, szilfa, barkócafa, vadgesztenye, végre diófa. Az akácfa gyorsan nő, de a szelet nem fogja föl: legkésőbben levelesedik meg s leghamarabb lehullatja a lombját. A tölgy is jó, de szörnyű lassan fejlődik. Legháládatosabb a hárs. Aztán az a háromféle hárs, tíz napi időközökben virágozván (legelőbb a fekete, legutóbb a fehér levelű), egy hónapon át az egész háztájam fürdik a fölséges ámbraillatban. (Van még egy mindezeknél kitűnőbb hársfaj is: az orosz hársfa; ennek a levele olyan mint a bőr; látható egy egész sétány belőle a városligeti kiállítási parkban. Gyönyörű egy fa! Kapható a berlini akklimatáló kertészeti intézetben. Csak egy baj van vele. Az, hogy darabja 17 (olvasd tizenhét) forint! Hogy fogtuk meg a földet? Ezzel egy idejű volt az a munka, hogy a telkemet ellepő vad bozótot kiirtsam s ennek a tömegével, aztán meg a halomra hordott kőpor, agyag, homok sokaságával azt a két-három öles mélységű kőbányát betemessem, mely telkem egy részét képezte. (Ez volt aztán a rigolozás!) A csúnya hegyszakadékot pedig három lonkára rendeztem s ekként egy ezer négyszögölnyi területű völgyet alkottam, mely most a legszebb gyümölcsösömet képezi. -Rengeteg pénzbe kerülhettett ám ez! — hallom mindenfelől a megjegyzést. Én minden kiadásomat (és bevételemet) fel szoktam jegyezni, s ha kívántatni fog, akármikor letehetem a tisztelt ház asztalára; azokból igazolhatom, hogy ez a mesébe illő munka nekem nem került többe százhúsz forintnál. Igaz, hogy akkor (1853-4.) a napszám 36 krajcár volt; de az is igaz, hogy magam is megfogtam a csákány nyelét és segítettem lonkát vágni, galagonyát irtani a napszámosoknak - és amellett írtam a „Kárpáti Zoltán" regényemet. Kaptam is egyszer Török Jánostól, akinek a Pesti Naplójában jelent meg a regényem tárcánkint, egy hatalmas dorgatóriumot: „Hallja az úr! vagy regényt írjunk, vagy paszulyt öntözzünk!"