Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

JÓKAI MÓROK - JÓKAI MÓR: Negyven év visszhangja

Bárány Gusztáv, Bathó Bálint, Gaál Péter; mind nevek, amiknek a betűi máig is fényesek. Ott volt „Képző-társasága" a fiatalságnak, ahol hetenkint irodalmi műveket olvastunk fel, azokat bírálatra kiadtuk, a bírálatokat is felolvastuk; ebben az évben egy Tavasz című almanachot is szerkesztet­tünk s akadt rá kiadónk : ebben jelent meg az első elbeszélésem. Ekkor tele voltam egészségtelen képzelődéssel. Amiket írtam, csupa vi­lágfájdalom, embergyűlöler, szentimentális érzelgés; rendkívüli, hihetetlen esetek hajhászása; amihez járult még az is, hog*,' testileg is sokat szenvedtem. Folyvást fájt a mellem: elhitettem magammal, hogy tüdővészben vagyok. Jó anyám azt hitte, hog)" a pápai éles levegő és meszes víz a bajom, s elküldött az áldott levegőjű Alföldre, Kecskemétre, a jogi tanfolyamra. Áldott legyen érte! Mert itt lett belőlem ember; e derék tősgyökeres magyar városban: és külö­nösen itt lett belőlem magyar író. Itt ismertem meg az igazi népéletet, a maga kifogyhatatlan változatosságában; a néphumort, a puszták világát, egész írói működésemnek az alaphangulatát itt sajátítottam el, s amellett testileg is megerősödtem: elmúlt rólam a mellbaj, a világfájdalmas bolondságok, új vért, új szívet kaptam, és kedvet a munkához. - Tizennyolc éves voltam, mi­kor az első drámámar írtam Kecskeméten, aminek a címe Zsidó fiú (tárgya: Fortunatus Imre, II. Lajos pénzügyére). Ezt a művemet Petőfi másolta le, minthogy pályamű volt, idegen kéz írásának kellett lenni; s az akadémiai pá­lyázaton dicséretet nyert e drámám, sőt öt szavazat közül kettő: Vörösmarty és Bajza, a száz aranyos pályadíjra ajánlotta azt. A munkának természetesen nag)- hibái voltak. Vörösmarty és Bajza atyai szeretettel hívtak oda magukhoz és nem restelltek naphosszam fáradozni velem, hog)" ezeket a hibákat kiiga­zítani segítsék. (Ugyan ki tenné ezt meg a mai világban fiatal íróval ?) Utoljá­ra azt mondtam: „írok én ennél jobbat, menjen ez a semmiségbe!" S a Zsidó fiú soha sem jelent meg. Most már sajnálom, hog)" elpusztítottam. Azt tu­dom, hog)" jó jambusokban volt írva. A tárgyát később feldolgoztam Fortunatus cím alatt novellának. 2 Tizenkilenc éves koromban írtam az első regényemer, a Hétkóznapok-'al. Az egész kecskeméti visszaemlékezés; zabolátlan fantázia szüleménye; de itt-ott olyan leírásokkal, hog)" most nem tudnék hasonlót írni. Ezt Hartleben adta ki, Nag)" Ignácz ajánlatára, igen tisztességes tiszteletdíj mellett. - Azontúl aztán nem kellett nekem többet a prókátorság. Maga a principálisom, a derék Molnár József ajánlotta Heckenastnak kiadásra a két első kötet novellámat: Vadon virágai cím alatt. 2 Azóta Gyulai Pál barátságos utánjárása mellett az elveszettnek vélt kézirat kezemhez jutott. J.M.

Next

/
Thumbnails
Contents