Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

KULTUSZ ÉS ELLENKULTUSZ - JÓKAI MÓR: Goronilla

Eladni külföldi Barnumoknak, látványmutógátoknak, orosz bojároknak! S a drága maradványokat elrejteni egy dohos pincébe az örök feledékenység sötétjébe! Ez keresztüljárta a szívemet. És mindez miért? Azért, hogy egyszer egy világszép asszonynak a kezét megcsókoltam. No arról az asszonyról is volt szó a füzetben. Nem lett eltitkolva, hogy az ő őrült fényűzése kergerte a férjét ebbe a rút veszedelembe. Az ő vagyonát is elkobozták, azon az alapon, hogy Szerafino váltóit ő forgatta névaláírásával. Több volt, mint neje: - forgatmányosa is volt. Most azután nem maradt semmije, csak egy szerény kegydíja, melyet Budapest főváros tanácsa, férjének a forrásvízvezetéknél szerzett nagy érdemeiért megszavazott. Ugyanakkor magának e monumentális munkának az alkotójáról is megemlékeztek a városatyák, s megszavaztak neki mindaddig, amíg a lipótmezei tébolydában ápoltatik, ezer forintnyi évi tartásdíjat. (Ezért kellett hát nekem a tízfilléres szivarokra áttérnem.) A végén aztán ellenem fordult a füzet írójának teljes haragja. ,,És ez a szörnyeteg! A nemzet hírnevének bemocskolója! Az özvegyek és árvák megrontója, akinek számára nincs elég büntetés a törvénykönyvben, azalatt, amíg bűntársai fegyenczubbonyban reszketve várják a vádlottak sorompójánál az esküdtek ítéletét: ez a rablófővezér maga ül bántatlanul a tébolyda hűs szobájában, ahol a bíró ítélete utol nem éri, s ott is kényelmet élvez holta napjáig. (Hát vannak emberek, akik még az őrült asztalára feladott tányér leveskét is felpanaszolják! Azt hiszem, az egész országnak a közvéleménye ez.) Bizonyosan olvasta ezt a füzetet az igazgató orvos is. Szinte látom, hogy von vállat, hogy csinál közönyös arcot, mikor a felügyelők ijedten jelentik neki, hogy megszöktem. „Hagyjátok futni, holnap majd megint itt lesz s visszakérezkedik." S aztán hidegvérrel rendelkezik, hogy melyik sötétzárkába csukjanak, ha előkerülök, fenyítésből. Hiszen még abban a sötét odúban is jobb ülni, mint az esküdtszék pompás termében, a vádlottak padján, száz meg száz kíváncsi szem által porrá égettetve. De hát azért sem fogok visszakérezkedni! Eszembe jutott, hogy hiszen voltam én férfi hetven esztendős koromig: tudok még a végén is férfi lenni. Rátaláltam a régi magamra. Én magam teremtettem magamat azzá, ami voltam: jogom van magamat megsemmisíteni.