Budapest Jókaija - Budapesti Negyed 58. (2007. tél)

KULTUSZ ÉS ELLENKULTUSZ - JÓKAI MÓR: Goronilla

Coronilla ugyan a keresztségben Hiacint nevet adatott neki, de én a táltosommal, ősi hunmis szokás szerint, az újszülöttet a kerteskő (oltár) parázstüze fölé tarrva, a nag)' király nevét örökítem meg rajta. A táltos még az ősi szokás szerint a gyereknek az állát megtüzesített késsel is meg akarta pörköltetni, de szerencsére a sage femme (bába) úgy ütötte pofon őfőtisztelendőségét, hog)' ettől a dogmától elállt. Egy újszülött fiú az én házamnál! Nincs a világon ehhez fogható dicsőség. A „pair"-nél előkelőbb cím a „pere". Ezt nem osztogathatják az uralkodók. És azontúl minden esztendőben leszállt az áldás a házamra. Felváltva, ahogy illik: eg)' leány, egy fiú. Tíz esztendő múlva éppen tízen voltak. Kezdtem mitológiai alakká válni. Mikor verőfényes délutánokon a családommal felvonultam az Andrássy úton: középen a hintók, nyeregből hajtó fullajtárokkal, parókás kocsisokkal, benn Coronilla ült kebelbarátnéjával, aztán a nevelőnők, a bonne-ok, a dajkák az apróbb gyerekekkel, mellettük a lovas járón én magam, erős orosz paripámon, aztán Szerafino táncoló arab kancáján, meg a két nagyobb fiú apró tatár lovacskáin, hátrább a négy lovászlegény, hát az egész izgalmat keltett. Az utca megállt a bámulatunkra. S én büszke voltam erre a bámultatásra. Látjátok, ugye? Nemcsak csoda építményeket tudok alkotni, hanem egyebet is! Nincs öregség a világon: csak hosszúra nyúlt fiatalság. Szerafinót említettem, s itt kell hog)' visszatérjek rá. O nekem valóságos alteregóm volt, nélkülözhetetlen társam. Elébb eg)' dolgot meg kell vallanom. Engem a házasságtól nem azok a rendes okok tartottak késő koromig vissza, amik más embert szoktak a szent frigytől elriasztani, a kellemetlenségek, a nélkülözések; sőt ellenkezőleg, az ezzel együtt járó élvezetek. Én nem szeretem a színházat, a zene bosszant, az estélyek társalgása untat, márpedig eg)" fiatal nő múlhatlan élvezetei közé számítja mindezeket. Az oltár előtt elmondhatja az ember, kezet kézben tartva, hogy „Vele tűrök, vele szenvedek", de hát azt, hogy „Vele élvezek drámát, operát, filharmóniai koncertet!": ez lehetetlen! Azért tartottam én valóságos áldásnak reám nézve, hogy egy ilyen hűséges házibarátra akadtam, mint ez a Szerafino, aki helyettem elkísérgeti Coronillát mindenféle látványos és társas mulatságokba; ott gondoskodik frissítőkről, cukorkákról, a köpenykéjét, bundácskáját fel segíti ölteni, s aztán hazakíséri. Flisz a felesége is vele van mindig. Szerafino neje és