Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GEERT MAK: A morális pánik

nyitottak, illetve toleránsak vagyunk és racionálisan gondolkodunk, de ez csak bizonyos fokig igaz. Eg)' kis, gazdag és sűrűn lakott ország lakóiként, még ha ezt nem is szoktuk hangoztatni, a bevándorlóktól való félelem szinte második természetünkké vált. A toleranciánkkal kapcsolatos hírnevünk a tizenhetedik századi vallásviták idejéből származik, és utána az idegenekkel szembeni toletanciánkat úgy istenigazából semmi sem tette próbára. Melyek az alapértékeink? Mik a sajátosságaink? Mi a válaszunk a marokkói falusi imámnak, aki az egyik nyugat-amszterdami városrészben a fundamentalizmust dicsőíti? Az Európa szerte alapított iskolákra és mecsetekre, melyek szaúdi pénzből a Nyugat ellen uszítanak? Hagytuk, bog)' negyedszázadon át a bevándorlás és a vele összefüggő erkölcsi kérdések, néhány kivételtől eltekintve, homályba burkolózhassanak. Eleinte azzal, hogy az átmenetit hangsúlyozandó, a „vendégmunkás" szót használtuk. Aztán az egzotikusra került a hangsúly, és kitaláltuk az „allochtoon" , máshonnan származó szót, mintha Hollandia nem lenne épp elég egzotikus. Aztán következett az „illegális" elnevezés, mellyel törvényen kívülinek nyilvánítottuk a bevándorlót. A sort végül a „menedékkérő" zárta, amely a bevándorlót áldozatként határozta meg. A vitát tabuk vették körül, lényegében mindent holland szemszögből néztünk, illetve ítéltünk meg, és a minden háborúval és az üldözéssel kapcsolatos holland traumát nagyvonalúan kivetítettünk ezekre a csoportokra. Miért történt ez így, miért ez a köd, miért ez a zavarodottság, miért a „bevándorló" szótól való páni félelem? Alindössze egyetlen magyarázatom van: csak így tudtuk kikerülni saját belső konfliktusainkat. Ezek először is a második világháborúhoz kapcsolódtak, ahol az amszterdami „tolerancia" eltűrte, hogy elhurcolják és megöljék városi polgártársaink tízezreit. Nem csoda, főként egy olyan városban, mint Amszterdam, bog)' utána kifinomult érzékenységgel reagáltunk mindenre, ami beszennyezhette a kollektív tudatot, gyűlöletet kelthetett csoportokkal szemben, és magában hordozta a rasszizmus veszélyét. Aki minderre kellő magyarázatnak találja a „politikai korrektséget", az vak a történelemre. Csakhogy: a háború után kialakult erkölcs egyre kevesebbszer tudott mit kezdeni a kilencvenes évek valóságával. Minden nemzet eredendően „képzelt közösség", írta Benedict Anderson antropológus. Nos, a mi holland „képzelt közösségünk" évtizedeken át olyan fogalmakra épült, mint a polgári szolidaritás, a tolerancia és a nyitottság. így lettünk gazdag és boldog nemzet. Ahogy egyre több bevándorló érkezett, egyre jobban meggyűlt a bajunk saját elveinkkel. A szolidaritás elve teremtette meg számunkra a gondoskodó állam akolmelegét. De ha, elveinket követve, e gazdagságot megosztjuk