Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL SCHEFFER: Vissza a kertvárosba

Nem hiszem, hogy valaha is elfelejtem, amit rövid sétánk után mondott: „én neked nem tudok megmutatni semmit a múltamból". Aki kicsit belegondol ebbe a korántsem egyszerű igazságba, többé nemigen kicsinyli le a folytonosság jelentőségét, vagy hadd fogalmazzak hangsúlyosabban, kiváltságát. Megérti, mit jelent, amikor az ember több nemzedéken át egy társadalom, egy városi társadalom részét képezi. Ez nem jelent kirekesztést, mert e történelemben mindenki, a távolról jött bevándorló is, helyet teremthet magának. Kvvame Anthony Appiah, a Harvard egyetem Afrika-Amerika Tanulmányok tanszékének professzora ghánai származású apjától a következő életbölcsességet kapta útravalóul: „Ne felejtsd el, hogy a világ polgára vagy!" Ez az ő értelmezésében azt jelentette, hogy függetlenül attól, hol választunk magunknak lakóhelyet, azt a helyet mindig „jobb állapotban kell hátrahagyni, mint amilyenben találtuk." Nehéz volna jobban megfogalmazni, hogy az is, aki csak időlegesen települ le valahol, hagyhat, illetve hagynia kellene valami maradandót maga után. Az adott történelem azzal a felelősséggel jár, hogy emlékét őrizni kell és továbbadni azoknak, akik e múlthoz nem olyan könnyen férhetnek hozzá. Ezért is érzem megtiszteltetésnek, hogy itt lehetek és néhány éven át vezethetem a Wibaut tanszéket, melyet arról a városvezetőről neveztek el, akinek neve nagyapám emlékirataiban is rendszeresen felbukkan. Váratlan folytonosság teremtődött tehát. Néha, és ez sem az én érdemem, minden összejön. Apámmal szeretném befejezni, aki apja nyomdokaiba lépett. A háború után Zürichben tanult városépítészetet és végül az arnhemi várostervezési hivatal vezetője lett. Ott gyakran veszített, amikor azokkal harcolt, akik keresztbe-kasul nag)' utakat akartak létesíteni. Apám eszménye a kertvárosok megtestesítette hagyományban gyökerezett, és azt vallotta, hogy új egyensúly teremthető a természet és a kultúra, a város és a táj között. Az ő ideálja az volt, hogy a természetben kell építkezni, és ehhez Svédországból és Finnországból merített ihletet magának. Számára mindenekelőtt Helsinki külvárosa, az Alvar Aalto tervezte Tapiola volt a minta. Egyik munkája a Craneveldt nevű városnegyed, mely 1959-ben Alteveertől északra épült. Egy írásában kifejti a tervvel kapcsolatos gondolatait, és ebben az apja hangján szólal meg. Gyakorlatias és kerüli a szóvirágokat: „A terv központi kiindulópontja a kitűzött építési program oly módon történő megvalósítása volt, hogy amennyire csak lehet, maradjon meg az erdő eredeti jellege. Ez azt jelentette, hogy az úthálózatnak és a beépítésnek mindenben a területhez kellett igazodnia."