Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
BÉRCZES TIBOR: Szobrok - Történetek - Történelem
na), hog)' maradjon fenn, sőt erősödjék a megszállás alatt feltámadt összetartozás érzés és ne legyenek kisajátítási kísérletek. Kinek állít emléket a „Dokkmunkás"? A háborús események értelmezése körüli konszenzust azonban könnyebb volt elképzelni, mint megteremteni. Ezt illusztrálja az egykori amszterdami zsidónegyed közepén álló „Dokkmunkás" szobor körül támadt civakodás is. Alari Andriessen alkotása, melyet 1952-ben lepleztek le, az 1941-es februári - általános - sztrájknak állított emléket, melyet a zsidó negyedben tartott egyre erőszakosabb német razziákkal szembeni tiltakozásul a kikötői munkások kezdeményeztek. Az emlékműnél a hatvanas évek végéig az évforduló napján két emlékünnepséget is tartottak, egyet, az „államit" délelőtt, mely a város érdemének tudta és állította be az ellenállási akciót, és egyet délután, melyen a kommunisták - tulajdonképp joggal - a kommunista pártnak a sztrájk szervezésében játszott főszefepét hangsúlyozták. „A Nemzeti Emlékmű" A Damon lévő „Nemzeti Emlékmű"-vet a második világháborús emlékművek koronájának szánták. Az alkotás nemigen nevezhető művészi csúcsteljesítménynek, viszont a felállítása körül folyt politikai és esztétikai viták valóban feltették a koronát az addigi civakodásokra. Alár a megfelelő hely kiválasztása körül sem mutatkozott egyetértés. Akik a Damon szerették volna látni, arra hivatkoztak, hogy a Királyi Palota előtt elterülő tér „a haza szíve" - és hát állhat-e másutt a legfőbb nemzeti emlékmű? Az ellenzők viszont azzal érveltek, hogy a Dámhoz semmilyen nevezetesebb háborús esemény sem kapcsolódik - ellentétben például olyan nemzeti emlékhelyekkel, mint Grebbenberg, ahol 1940 májusában a holland katonák a betolakodók ellen az utolsó töltényig harcoltak, vagy Bloemendaal, ahol a dűnéken ellenállók tucatjait végezték ki. Vitát váltott ki az emlékműre vésett szöveg „ateista humanista beállítottsága", mint ahogy az is, hogy az emlékmű falában kivégzőhelyekről és temetőkből származó földet kívántak elhelyezni. Ez utóbbit egyesek azért kifogásolták, mert a német „véges rög" eszmét juttatta eszükbe. 5 Ezzel kapcsolatban érdekes adalék, hogy az eredeti tizenegy urnát - minden tartomány képviseltette magát - három évvel később „tömegnyomásra" egy, a volt gyarmatról, Holland-Indiából - azaz Indonéziából - származó tizenkettedikkel egészítették ki.