Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

HERMAN DE LIAGRE BÖHL: A lila kísérleti terep

profithajszát és pazarlást teremt, a városi tulajdonban lévő vállalatok képesek bármely szükséglet közösségi kielégítésére. Amikor a magánvállalkozásokon alapuló termelés erre képtelen, mert túltermelést gerjeszt, monopolizálja az árakat vagy könyörtelenül kizsákmányolja a munkaerőt, a település vezetésének kisajátítás és tulajdonátvétel útján be kell avatkoznia. A szocialista áttörés ily módon érhető el. Azt hirdette, hogy a városi tulajdonba vett vállalatokat mintaintézményekké kell átalakítani. Kiváló termékeket kell előállítaniuk és ezeket a bekerülési költség alatt kell értékesíteniük. A városi tulajdonba vett üzemeknek a munkafeltételek, a felszereltség és az üzemirányítás tekintetében is mintául kell szolgálniuk. Egy 1926-ban megjelent brosúrában De Miranda a városi feladatok bővítése mellett szállt síkra. Sürgette, hogy a település a társadalmi igazságosságot megfogalmazó haladó liberális célok megvalósítása mellett a jövőben fordítson legalább annyi figyelmet a gazdasági feladatokra is. De Aliranda úgy vélte, hogy a településnek egyrészt a piaci mechanizmusok befolyásolása, másrészt a települési tulajdonban lévő vállalatok révén szabályozó szerepet kell vállalnia a gazdasági életben. Az első világháború után Amszterdam egy ideig valóban kísérletezett mintavállalatokkal. Látványos volt például a városi élelmiszerpolitika, amelyet a tanácsnokként tevékenykedő De Aliranda kezdeményezett. A hús, a hal és más élelmiszerszükségletek elosztása városi monopóliumokon vagy a magánkereskedelmet árcsökkentésre kényszerítő városi boltokon keresztül történt. 1920-ban felállításra került az Élelmiszerellátást biztosító Központi Szolgálat. Feladatai közé tartozott az élelmiszerpolitika, a piactartás, a vágóhíd, a marhavásár és a halellátás. Ez a szolgálat felelt az élelmiszerek nagybani adás-vételéért, árszabályozást végzett és igyekezett ösztönözni bizonyos termékek fogyasztását. A szolgálat beindításával De Miranda szerette volna szocializálni az egész elosztási rendszert. A képviselőtestület tagjai előtt erről a következőket mondta: „Ahogy el kellett tűnnie a nemességnek, úgy kell majd eltűnnie a középosztálynak is, és ha a közérdek úgy kívánja, ezt senki és semmi sem akadályozhatja meg [...]". Emellett a tanácsnoki testület feltűnően aktív lakásépítési és lakásügyi politikát folytatott. Felügyelete mellett viszonylag rövid időn belül sikerült megoldani a lakáshiánnyal kapcsolatos legégetőbb problémákat. Tíz éven át, 1922 és 1932 között a városban olyan élénk építő tevékenység folyt, amely mind mennyiség - évente öt- és nyolcezer között volt a felépített lakások száma -, mind minőség tekintetében tiszteletet ébresztett. A legnagyobb növekedés az 1921 és 1926 közötti időszakra esett. Akkoriban összesen 39 ezer lakás épült. Ez egy Utrecht méretű város lakosságának felel meg, illetve olyan, mintha évente felépítettek volna egy Zwolle nagyságú