Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

Hatóságilag engedélyezett illegalitás- beszélgetés a Névtelen Szobrásszal

vésznek, csak ott semmilyen alkotás nem látható. Például ebben az utcában, ahol lakom, vannak olyan kis szobrok a házfalakon, melyekre a város adott megbízást, és a nevemen vannak. Mint művész tehát legalább két személy lakozik bennem. Ha valaki névtelen marad, lemond arról az anyagi támogatásról is, amelyben pályázati és egyéb úton részesülhetne. N. M.: Szobrászkörökben némi bosszúságot okoz(ott), amit csinálunk, mármint a konkurencia. Egy művésznek csak és kizárólag a művészet a megélhetési forrása, én viszont megtehetem, hogy más munkából pénzelem ezt a hobbimat. A pénz így nálunk sohasem játszott szerepet. Az anyag jelentéktelen költség. A munkaidő viszont nincs kispórolva a szobrokból. A pénzről eszembe jut egy vicces anekdota. Van egy szobrunk az Oude Kerk melletti téren, a vörös lámpás negyedben. Egy éjjel tettük oda. Egy női mellet simogató kezet az utcakövek helyére. Három hétre rá, legnagyobb meglepetésünkre, a szobrot eltávolították. A város. Azzal az indokkal, hogy sérti a női méltóságát, holott épp az ott dolgozó nőknek akartunk vele tisztelegni. Volt egy másik mondvacsinált kifogás is, mégpedig az, hogy amikor megdöccennek rajta a járművek, zajártalmat okoz. Kiderült, hogy az önkormányzat művészeti osztályának titkára ott lakik, és bosszantotta, hogy előzetesen nem értesítettük. 0 persze tudta, mi az eltávolítás hivatalos útja-módja. A szobor eltüntetése tiltakozást váltott ki. Tiltakoztak a prostituáltak, de mások is. A végén aztán pár méterrel arrébb, hogy ne okozzon akkora zajt, visszahelyezték, mégpedig ünnepélyes keretek között. Avató beszédében az egyik városi tanácsnok azt mondta, sejti, ki lehet a titokzatos alkotó. Egy bronzszobor nem filléres dolog, tehát gazdag ember kell legyen. Figuratív, ami manapság már igen szokatlan, tehát az illető vonzódik a hagyományokhoz. És persze olyasvalaki, akinek érdeke a névtelenség. Mindezen tényekből arra a következtetésre jutott, hogy ilyen személy csak egy van. Az pedig maga a királynő, Beatrix, akiről köztudott, hogy kedveli a képzőművészetet. Később ezt vissza is hallottuk, mert egy rólunk készített filmben, ahol maszkot viselünk, az egyik járókelő azt állítja, hogy a királynő készítette a szobrot. Ragadós-e a jó példa? Jöttek-e utánzók? N. M.: Jöttek, vannak mások is, de ez engem egyáltalán nem zavar. Egyébként pedig most már maga a város is megpróbálja a dolgot kordában tartani. Ennek eredményeképp jelenleg mi vagyunk az egyetlen „hatóságilag engedélyezett névtelen művészek". Mondhatnám, az egyetlen igaziak. Ez egy igazi amszterdami státusz. Az önkormányzat művészeti osztályán találták ki, miután diszkréten jelezték, sejtenek valamit.