Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PAUL VAN GELDER: Barátok és stricik, wakaman és loverboys

következtek (Veniez és Vanwesenbeek, 1998). 2000 után a holland és az európai törvényhozásban a nemzetköziesítés lett a norma. Ily módon jogilag most már a loverboyok w/Wív/ áldozata az emberkereskedelem áldozatának számít (Korvinus és mások, 2004; Akink, 1993). Amikor a nyolcvanas években megjelent az AIDS, tovább szélesedett a tudományos kutatók érdeklődése, és egyebek közt most már a prostituáltak addig láthatatlan kliensei is kutatás tárgyát képezték. Amikor a prostituáltakkal szembeni erőszakot vizsgálták, most már a kliensekről sem feledkeztek meg. Míg a korábbi egyoldalú megközelítés csak a kizsákmányoló és erőszakos stricikre összpontosított, most már a kliensek és „barátok" által elkövetett erőszak is, a megerőszakolástól, az agresszív viselkedésen át a sértegetésig, kutatási terület lett (Vanwesenbeek, 1986). A suriname-i stricik, a „wakamanok" 1968 nyarán elkövetett erőszakos cselekedetei után az amszterdami belvárosban tevékenykedő surinamciakkal kapcsolatos hírek szinte csak és kizárólag a kábítószerkereskeclelemről és a kábítószerfüggőségről szóltak. A hetvenes évek elején Hollandiában, illetve Európában rendkívül megélénkült a heroinkereskedelem. Míg a kilencvenes években a kábítószetkereskedelem sok marokkói fiatal számára csupán ugródeszkaként szolgált, mert az igazi cél a prostitúció volt, az afro-suriname-iak épp az ellenkező utat járták be, és közülük sokan épp a kábítószereknél kötöttek ki. Abban, hogy a két társaság ellentétes irányba mozgott, az is szerepet játszott, hogy a hetvenes években a holland hatóságok nem tudtak mit kezdeni a tömegesen Hollandiába érkező suriname-iak körében tapasztalt keménydrog-problémával, mely egyre súlyosabb méreteket öltött. A kábítószerekhez átpártolt suriname-iak prostitúcióban megüresedett helyét pillanatok alatt elfoglalták más származású kisebbségi csopottok. A vasfüggöny 1990-as leomlása után - nem is elhanyagolható számban megjelentek a színen a volt keleti tömbből származó stricik és emberkereskedők. Az utóbbi „szakmákban" új kategóriát alkotnak azok a nigériaiak is, akik a kilencvenes évektől kezdve tevékenykednek. A stricik alkotta új csoportok közül messze a marokkóiak szerepelnek a legtöbbet a híradásokban. Újságíróktól származik a rájuk ragasztott „loverboys" elnevezés is. A szó hamar önálló életet kezdett, és idővel átvették a szociális segítők, a kutatók, a rendőrök és a politikusok is (lásd: Terpstra, 2005). A kutatók körében még vita is támadt arról, vajon a loverboyok új jelenséget testesítenek-e meg, vag)' csak a futtatás modern formájával állunk szemben (Bovenkerk, 2004). Az itt következő leírásban engem csak „a tötténés hogyanja" érdekel. A fantáziaelnevezések ebből a szempontból melléke-