Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

MICHIEL WAGENAAR: A polgári öntudattól a tömegtársadalom felé

hoz, ezek a jól megtervezett, köztulajdonban lévő lakótelepek a városmegújítás és a regeneráció szempontjából a legnagyobb kihívást jelentik majd. A visszafogott főváros Annak ellenére, hogy szocialista ösztönzésre született, a Berlage készítette déli városrendezési terv volt Amszterdamban a monumentalitás irányába tett utolsó kísérlet. Bár kifejezetten kerülte az államhatalomra és a fennkölt nagyságra való bármilyen utalást, és kizárólag esztétikai szempontokhoz igazodott, ez teremtette meg Amszterdamban Hollandia egyetlen igazán lenyűgöző városi területét. 1945 után ezt a művészi irányzatot az esztétikai szempontokat mellékesnek tartó modernizmus váltotta fel, amely jobban illett a választott „jóléti főváros" szerephez. A „Nagyság" szellemében fogant várostervezést és építészetet régimódinak és a holland lélektől idegennek bélyegezték. Úgy tűnt, hogy a modernizmus lesz az amszterdami kollektivista lakásépítési stratégia legalkalmasabb építészeti hordozója. Nemzetközi viszonylatban ez a fajta, a (modernizmust természetes szövetségesének tekintő) lakásépítési stratégia nem számított különlegességnek. Stockholm is ebbe az irányba indult el és Amszterdamhoz hasonlóan még csak kísérletet sem tett arra, hogy a külvilág felé a Svédország fővárosa képet sugallja magáról, bár a holland fővárostól eltérően volt legalább egy, a tizennyolcadik századi abszolutizmus korából származó és tekintélyt parancsoló királyi vára. Később aztán épp a peremkerületeket a várossal összekötőstockholmi metró „ihlette" az 1960-as évek végén épült Bijlmermeert. Ez a bérlakások alkotta amszterdami városnegyed maga a megtestesült fu nkcionalizm us. London is hasonló irányban keresgélt. A jóléti állam eszméjétől vezérelve lebontották a belvárost övező „nyomorpatkóban" épült Viktória-korabeli házsorokat. A tizenkilencedik századi „nyomornegyedek" helyén toronyházak alkotta lakótelepek és szalagházak épültek. Akárcsak Stockholm, az angol munkáspárti kormányok is a peremvárosok radikális bővítésében látták a lakásínség megoldásának egyik lehetséges módját. Úgy tűnt, hogy-és ez megint Amszterdamot és Stockholmot juttatja eszünkbe -, meg sem kísérlik, hogy Londont monumentális fővárossá alakítsák át. Épp ellenkezőleg! Mind a City, mind a West End egyre inkább „szabadpiaci külsőt" kapott, amelyet az építészeti stílusok, épületmagasságok és épületméretek kako6 Lásd: Paul Scheffer írását (a fordító megjegyzése)!