Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GERT HEKMA: Az amszterdami vendéglátóhelyek meleg kultúrája és a homoszexuális, illetve leszbikus identitás változásai

férfiak voltak azok, akik aktívan keresték, hol adódna alkalom szexre, a nők pedig azok, akik ódzkodtak tőle, mert rettegtek, hogy teherbe esnek, illetve elvesztik a szüzességüket és a jó hírüket. így aztán a férfiak nem könnyen találtak szexpartnert maguknak. A nőtlen fiatalemberek nemigen tudták megengedni maguknak a fizetős prostituáltakat, ezért a homoszexuálisokkal való szex a viszonylag könnyen elérhető lehetőségek közé tartozott. Egy másik lehetőség a szexre az volt, hogy cimboráikkal együtt maszturbáltak. Mivel a korabeli megítélés szerint a homoszexuálisok szégyentelen, férfiatlan személyek voltak, a szexnek ez az utóbbi fotmája nem hordozta magában a becsületvesztés kockázatát, sőt a magukat heteroszexuálisnak valló személyek még férfiasabbaknak látták önmagukat. Bizonyos tényezők megkönnyítették a homoszexuálisokkal való szexuális kapcsolat létesítését. Ilyen volt, ha valaki részeg volt, ha a homoszexuálistól pénzt kapott vagy ha nem ismerték azon a környéken (a tengerészekés a katonák általában nem odavalósiak voltak). A homoszexuálisok főként a vörös lámpás negyedben tudtak felszedni heterókat s, a „léha" nők találkahelyéül szolgáló prostituált világban egy dyke is megtalálhatta a maga szexuális partnerét. A Zeedijken, illetve környékén lévő vendéglátóhelyek közt volt olyan, amelyiknek dyke volt a tulajdonosa, és ezeken a helyeken egy leszbikus is találhatott vállalkozókedvű heteroszexuális nőt magának. Ebben a korszakban a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok közötti kapcsolat a kurva és a kuncsaft; nem a férj és feleség közötti mintát követte. A második világháború alatt a náci Németország megszállta Hollandiát. Noha a németek törvényekkel tiltottak mindennemű, férfiak közötti nemi kapcsolatot, Amszterdamban több új, homoszexuálisokra szakosodott vendéglátóhely is nyílt, és ezek némelyikét német katonák is látogatták. A Café Populair (a későbbi Monico) volt a leghíresebb, melyet tulajdonosa, a leszbikus Saar Heshof 1941-ben nyitott meg. Saar egészen az 1990-es évek végéig állt a Zeedijk közelében lévő Lange Niezel 15. alatti helyiség pultja mögött. A háború alatt a kávézóban legalább egy razzia volt és a holland SS hetilapjában külön is pellengérre állították. Ide dyke és buzi egyaránt járt. A többi homoszexuális kávézót inkább csak férfiak látogatták. A Regulierdwaarstraat 93. alatti Marathon csak egy évig létezett, mert a (holland) rendőrségi ellenőrzések ellehetetlenítették. A Rigó, melyet a Regulietbreestraat 47. alatt 1943-ban egy olasz nyitott, túlélte a háborút, és 1953-ig üzemelt. Ez a két kávézó a Rembrandtplein körzetéhez tartozott. A Rigótól nem messze, a Thorbeckepleinen a Thorbecke szállóban már régebb óta működött egy kávézó, melybe homo- és heteroszexuálisok vegyesen jártak. Ez az 1970-es évekig üzemelt. Németországgal ellentétben, Hollandiában nem üldözték különösebben a homoszexuálisokat és a leszbikusokat. A korlátozások nagyjából a megszállás előtti állapotoknak feleltek meg.