Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GERT HEKMA: Az amszterdami vendéglátóhelyek meleg kultúrája és a homoszexuális, illetve leszbikus identitás változásai

ugyan ez a fajta különbségtétel, mégis úgy érezzük, hogy ezt külön is hang­súlyoznunk kell, mert e szavak azért mind a két korban egymást váltogat­ták. Altalános megnevezésként pedig a meleg és a leszbikus elnevezéseket használom (ami egyébként ugyancsak félrevezető). A kutatás alapját 20 meleg férfival illetve 8 leszbikus nővel készült beszélgetések és archív anyagok képezték. Az interjúalanyok 50 és 83 év között voltak, és többsé­gük aktívan látogatta a vendéglátóhelyeket. Vizsgálatunkban a figyelem elsősorban a meleg és a leszbikus vendéglátó­helyi kultúra változásaira összpontosult. A harmincas években Amszterdam­ban csak néhány ilyen vendéglátóipari hely létezett, az 1960-as évektől kezd­ve viszont számuk ugrásszerűen nőtt. Mindkét korszakban e vendéglátó­helyek döntő többsége meleg találkahely volt, és csak néhány olyan akadt, ahová vegyes közönség járt. Kizárólag leszbikusok részére működtetett hely csak a mai korszak végén nyílt. Ugyanakkor az 1955 előtti időkben sok olyan hely volt, amelynek nő, többnyire dyke volt a tulajdonosa, aki igen gyaktan a prostituáltak világából érkezett. A vendéglátóhelyeket elhelyezkedésük sze­rint különböző csoportokba sorolhatjuk. Szinte minden ilyen hely a város központjában helyezkedett el. A huszadik században Amszterdam központ­jában a szórakozásnak három fő területe volt. Az első a központ észak-keleti részén található Zeedijk és a vörös lámpás negyed, a második a nyugati olda­lon található Leidseplein, a harmadik pedig a dél-nyugatra fekvő Rembrandt­plein. Mindhárom területen voltak meleg és leszbikus vendéglátóhelyek. A Zeedijk környékére a kifejezetten alacsony származású közönség járt, a szex és a bűnözés is itt koncentrálódott. A hagyományos törzsközönséget a matró­zok, a prostituáltak, a stricik, a négerek stb. alkották. Ezt a részt a Genet mű­veiből ismert légkör lengte be, és az ötvenes és hatvanas években maga Genet is gyakori látogató volt itt. A Rcmbrandtplein az alsó- és középosztály­beli közönséget vonzotta, és itt mindig az amszterdami népi kultúrára jel­lemző zene szólt. A Leidseplein a középosztály és az elit kultúrájának színhe­lye volt. Voltak mozik, itt volt és van a Városi Színház, pár száz méternyire pedig a Rijksmuseum, a Városi Alúzeum (Stedelijk Museum), illetve a Concertgebouw. Amikor a nyolcvanas években megépült az opera- és balett­előadásoknak helyet adó Stopéra, az utóbbi két helyszínen jóval kevertebb kultúra alakult ki. Az elit egy része a Rembrandtpleintc tette át székhelyét, a Leidsepleinen pedig megjelent a középosztálybeli fiatalok kultúrája. A me­3 Lásd Gert Hekma, De roze rand van donker Amsterdam, Amsterdam: Van Gennep, 1992 (Amszterdam sötétjének rózsaszín pereme). Vesd össze: George Chauncey, Gay New York: Gender, Urban Culture, and the Making of the Gay Male World, 1890-1944 (New York 1994) and Matt Houlbrook, Queer London. Perils and Pleasures in the Sexual Metropolis, 1918-1957 (Chicago 2005).

Next

/
Thumbnails
Contents