Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)
MICHIEL WAGENAAR: A polgári öntudattól a tömegtársadalom felé
kellett a nagyon szigorú építési előírásokhoz. Ez meg is látszott az új utcák mentén sorakozó házak homlokzatán. A múlttal ellentétben, az e célból életre hívott Esztétikai Tanács most igenis megkövetelte, hogy az építtetők az utcaképhez igazítsák terveiket, és idomuljanak az Amszterdami Iskola által képviselt építészeti stílushoz. Ez az építészeti mozgalom egyfajta megzabolázhatatlan expresszionizmust képviselt, és végérvényesen szakított az előző század képviselte eklektikus hagyománnyal. Érdemes megjegyezni, hogy még a közhasznú lakásegyesületektől 0 is többször megtagadták a jogot, hogy maguk választotta építésszel szerződjenek, ha az nem vallotta magáénak az Amszterdami Iskola képviselte kánont. Mindezek eredményeképp láthatatlanná vált a különbség a magánkézben lévő drága és az alacsony rezsijű szociális bérlakások között. Míg a tizenkilencedik században a túlburjánzó díszítés egyértelműen jelezte az épület státuszát és azt, hog)' az ott lakók magasabb jövedelmi kategóriába tartoznak, az új városnegyedekben nem létezett ez a fajta megkülönböztetés. Míg a tizenkilencedik században a telek helye alapján döntötték el, hogy magasabb vagy alacsonyabb minőségi fokozatú lakásokat építenek-e, most még az épület fekvéséből adódó különbségeket is kiegyenlítették. A parkra, az Amstelre vag)' valamilyen más vízpartra néző telkek az átlagnál jobb panorámalehetőségeket kínáltak ebben a sűrűn beépített városban, így az ingatlanfejlesztők az épületeket szinte automatikusan a felsőbb osztálybelieknek építették. Ezekben a kollektivista városi terekben azonban ez a mechanizmus sem működött. Figyelemre méltóak voltak az így létrejött vizuális eredmények. A monumentális, Hollandiában egyáltalán nem tipikus városrendezési terv alapján megépített déli városnegyedeket a stílusok, az épületmagasságok és az építőanyagok korábban soha nem látott egysége jellemezte. Az építészek már nem különálló házakat, hanem olyan lakótömböket terveztek, amelyekben a lakások csak az egyik alkotóelemet képezték. Főszerephez jutott a rend és a szabályosság. A tizenkilencedik században a spekulációs célok vezérelte építési vállalkozók a földszinten szívesen alakítottak ki kereskedelmi hasznosításra alkalmas tereket, hogy ily módon is növeljék a tulajdonosok bérbeadásból remélt hasznát. Ennek eredményeképp a tizenkilencedik századi övben lévő utcákon a szó szoros értelmében egymásba értek az üzletek, kávézók és műhelyek. Alivei a nyitvatartási időt szinte egyáltalán nem szabályozták, rendkívül élénk utcai élet alakult ki. 5 Ezek angol mintára alapított, munkások alkotta lakásszövetkezetek voltak, melyeket a város kezdettől fogva támogatott (a fordító megjegyzése).
