Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PETER VAN ROODEN: Vallás és szekularizáció Amszterdamban

a PvdA a biztonság kedvééit nem Amszterdamban, hanem az utrechti vásárcsarnokban rendezte meg az ünnepséget, 30 ezer ember vett tajta részt, de a mintegy 10 ezer fiatal kifütyülte Vrolijk kultúráért, kikapcsolódásért és társadalmi munkáért felelős minisztert, mert ők igazából a The Kinks együttes koncertjére voltak kíváncsiak. A koncert után azután a termet is alaposan feldúlták. A nyolcvanas évekig még sikerült életben tartani a május elsejei ünnepségeket. Ezek többnyire abból álltak, hogy virágokkal köszöntötték az idős párttagokat, felkeresték a szocialista szentek vagy mártírok sírjait és emlékműveit - Magában Troelstra sírját, Rotterdamban a Speikman-emlékművet, Amszterdamban pedig S. R. de Aíiranda emléktábláját. Amszterdamban 1989-ben ért végleg véget május elseje megünneplése, amikor egy szervezési baki folytán még a pacifista szocialista PSP és a kommunista CPN is elfelejtette megszervezni a szokásos rituálét. A PvdA már kísérletet sem tett rá. Dick Benschot, a szociáldemokraták amszterdami elnöke ezt így indokolta meg: „Nem látjuk értelmét, ugyanis nincs rá semmilyen konkrét késztetés. Régen még enélkül is működött a dolog, manapság azonban az egész már annyira ódivatú." Az NRC

Ham/e/sù/aahan Elsbetb Etty a maga moralizáló módján úgy reagált, ahogy az egy igazi hívőhöz illik: „Egy baloldali mozgalom, amely nem tiszteli május elsejét, egy olyan keresztény egyházra hasonlít, amely már nem ünnepli meg a karácsonyt! A munka ünnepének kihalása kétségkívül annak jele, hogy a baloldalon is befejeződött az egyháztól való elfordulás folyamata." A diagnózissal teljesen egyetértek. Az viszont kérdés, hogy ezért a vezetést kell-e hibáztatni. Az egyértelmű, hogy nemcsak a szocialistáknál, hanem a katolikusoknál és a gereformeerd protestánsoknál is, a hatvanas években a vezetés meg akarta változtatni saját mozgalma jellegét. A. Brouwer, aki az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején papként szolgált - a város keleti részében egy munkáskerület nag)' katolikus parókiáján négy káplán munkáját irányította - lebilincselő visszaemlékezést írt. Úgy vélte, hogy egyházkerületének hívei túlságosan is tisztelték és betartották a vallási előírásokat. Számukra nem volt kérdés, hogy „el kell menni a templomba", és a papnak ez nem tetszett. Jobb szerette volna, ha azért járnak templomba, mert erre lelki szükségletet éreznek. Beszélgetéseket szervezett, mert azt szerette volna, ha az emberek elmondják, mit gondolnak arról, amit a misén hallottak. Megszüntette a közös iskolai gyónást és a nagy