Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

PETER VAN ROODEN: Vallás és szekularizáció Amszterdamban

Az 1880 es 1960 közötti években tehát azt látjuk, hogy Amszterdamban a lakosság különböző etkölcsi közösségekte szakadozott, és ezek mind határozott maggal és a többiektől megkülönböztető saját azonosságtudattal rendelkeztek. A mag körül mindig kialakult egy többé-kevésbé aktív szegély, amelyet a mag nem vagy még nem szívott be. A katolikusok esetében, szerintem helytelenül, a szegélycsoportot többnyire a szekularizáció kezdetének tekintik. A harmincas években a katolikusokat valóban aggasztotta azoknak a passzív híveknek a magas száma, akik ugyan katolikusok voltak, de még annak a legminimálisabb egyházi kötelességnek sem tettek eleget, hogy évente egyszer, húsvétkor misére menjenek. Ez a társaság az amszterdami katolikusok egyharmadát tette ki. De ezzel egyidejűleg ugyanebben az időszakban nőtt azoknak a száma, akik korántsem csak a húsvéti kötelezettségnek tettek eleget. A húszas években hatmincháromra emelkedett az aktív templombajárók között az egy főre jutó éves áldozások száma - ez azt jelenti, hogy ezek a hívek lényegében hetente egyszer elmentek a templomba. 1880 körül nem volt Hollandiában olyan katolikus egyházközség, ahol megszokott vagy norma lett volna a heti egyszeri áldozás. Az egyház egyre szigorúbb követelményeket állított fel, és a hívek egy része ezeknek nem tett eleget. Szerintem tévedésben leledzik az, aki ezeket az embereket vallástalanoknak tekinti, és kezdődő szekularizációról beszél. Ugyanez érvényes a szocialistákra is. A baloldali pártokra, a szociáldemokrata SDAP-re és a kommunista CPN-re szavazók száma Amszterdamban mindig magasabb volt, mint a vallástalanok száma. Alégis egyértelmű, hogy bár az SDAP már korán feladta egyházellenes álláspontját, a párt tagjainak körében természetesnek számított a vallástalanság és ez nagyjából köztudott is volt. Most folytatunk eg)' oral history kutatást arról, milyen szerepet játszott a vallás Hollandiában. Ennek keretében nagyon sok olyan interjút készítünk, amelyben arról kérdezzük az embereket, milyen szerepet játszott a vallás az életükben, és ezek során nagyon gyakori az a fajta közlés, hogy „azok vörösök voltak, szóval nem jártak templomba". A létrejött közösségek nagyon erősek voltak. Kees Fens érdekes emlékeket elevenít fel a harmincas évekből, amikor gyermekként egyfajta védett közegben élt. Akkoriban a Chassé-templom egy katolikus enkláve és Fens életének középpontja volt, amelyben egy pap és négy káplán dolgozott és vasárnaponta ötezer hívő imádkozott. „Egyszer valaki a templom oldalára pingálta azt a szót, hogy »picsa«. Fogalmam sem volt, mit jelent. Anyám azt mondta, hogy majd egyszer elmondja, de erre aztán sohasem került sor."