Amszterdam - Budapesti Negyed 55. (2007. tavasz)

GEERT MAK: Félik-e még az Istent a Prinsengrachton?

Félik-e még az Istent a Prinsengrachton? GEERT MAK „Gyerekkoromban - mondta a férfi, amikor Zaltbommelnél jártunk -, egyszer belebújtam egy fűvel teli ládába, szinte belefúrtam magam. Sose felejtem el. Az az illat, az az akolmeleg! Hogy én milyen boldog voltam!" A szokatlanhoz jó adag megszokott szükségeltetik. Ahhoz, hogy egy város lélegezni kezdjen, vidék, töménytelen sok vidék kell. Egy átlagos városi piacon - például azon, amely a Lindengrachton van - a kereskedők nagy része kívülről jön. A tojásárus Ermelóből, a virágkertész Vijfhuizenből, a baromfitenyésztő Puttenből, a halas Volendamból, a pék Zaandamból, a zöldségtermelők hajnalok hajnalán Wormerből és Beemsterből kelnek útra, a sajtkészítők pedig Woerden környékéről jönnek. Ez a város hátországa. A legkülönbözőbb tevékenységeket végző hátországok képezik a városi gazdaság „természetes élőhelyeit". 1540 körül az edami városatyák már azt írták, hogy „Amszterdam városa a fővárosunk, az ő közösségébe tartozunk". És így a hátországok és a nagyvárosok évszázadokon át egyfajta háború közeli állapotban éltek. E felállásban csak az elmúlt évtizedekben következett be változás. Szinte minden nagyobb vállalat a városok szélére költözött. A belváros más funkciót kapott, központi szórakoztató- és tanácskozócentrummá, kulturális és kereskedelmi csaták és találkozások helyszínévé vált. Itt székelnek a bankok, az ügyvédi irodák, a könyvelő-, a tanácsadó-, illetve a reklámcégek, és egyre gyakrabban a kiköltözött vállalatok vezérkarai is. Napjainkban a nyugat-európai